Az első pár percben kiderült, hogy egyenlőtlen lesz a küzdelem az Erste Alapítvány és az osztrák Die Presse konferenciáján Bécsben. Az osztrákok egy orosz és két ukrán újságírót hívtak, hogy bemutassák mennyire más a kelet-ukrán háború valósága a két oldalon. Ha valaki kizárólag a hétfő esti vita alapján próbálná megítélni, hogy kinek van igaza, az valószínűleg az oroszok mellé állna, akik sokkal hitelesebben adták elő álláspontjukat.

Egy nyilvános vita elég speciális helyzet. Valaki érvelhet gyémánt keménységgel gondosan összepakolt esszékben, vagy mondhat meggyőző beszédeket élőszóban, és közben szerepelhet nagyon gyengén egy ilyen eseményen. Ez a profi politikusok számára otthonos környezet, de azok közül se mindegyiknek.

Meg a televíziós interjúműsorok vezetőinek. A Bécsbe meghívott Oksana Boyko az orosz állami hírtelevízió, az angol nyelvű RT műsorvezetője, ő viszi a Worlds Apart című produkciót, ahol többnyire pont nagyon vitatkozós beszélgetéseket vezet alanyaival. Neki napi szinten az a munkája, hogy az orosz politikáról vitázzon élőben, és jó is benne. Amerikában tanult, hibátlanul beszél angolul, és láthatóan készült is a beszélgetésre.

Ehhez képest az ukrán Katya Gorchinskaya, az angol nyelvű Kyvi Post főszerkesztő-helyettese és Yevhen Fedchenko, a kijevi Mohyla School of Journalism professzora nem televíziós újságírók, Fedchenko nehezen érthető angolul, és nem nagyon derült ki, hogy készültek volna az estére.

Mindkét ukrán láthatóan sértődött volt, lekezelték az oroszt, és érzelemből nyomták végig az egész beszélgetést. Emiatt persze nem lehet hibáztatni őket.

Boyko, a jól fizetett, jó körülmények között dolgozó, ünnepelt újságíró nyilván sokkal könnyebben marad higgadt, mint az ukránok, akiknek az országát konkrétan megszállja az orosz hadsereg, és ezerszer közvetlenebbül érzik a bőrükön a háború következményeit, mint Moszkvában bárki.

A kommentesek is megírták

Fedchenko professzor egyes megszólalásai az egész vitát jól jellemezték. Ő az egyik alapítója a StopFake.org nevű oldalnak, ami a háborúval kapcsolatos álhírek leleplezésével foglalkozik, ezt többször büszkén elő is vette a vitában. Ezek után arról beszélt, hogy

Putyin azt mondta, hogy lerohanja Ukrajnát és a balti országokat, ha az ukránok megpróbálnak csatlakozni a NATO-hoz.

Az orosz Boyko azonnal visszakérdezett, hogy mikor mondott ilyet Putyin, mert ő nem emlékszik erre. Fedchenko szerint mondott, és kész, ne most vitatkozzanak a forrásokon.

Eleve borzasztó szerencsétlen helyzet a megbízható újságírás apostolának, hogy nem tudja fejből az idézetének forrását, de az még kellemetlenebb, hogy Putyin nem is mondott ilyet, nyilvánosan semmiképpen.

Szeptember közepén a Suddeustche Zeitung írt arról, hogy Poroshenko ukrán elnök azt mondta a németeknek, hogy neki egy telefonbeszélgetésben Putyin azt mondta, hogy "két nap alatt nem csak Kijevet tudná elfoglalni, de Rigát, Vilniust, Tallin, Varsót és Bukarestet is".

A két dolog egyáltalán nem ugyanaz, és béna, hogy valaki, aki a háborús álhírek elleni fellépésnek szenteli a munkáját így elferdít egy történetet. Később Fedchenko megint nagyon megkérdőjelezhető információkra hivatkozott tényként. Szerinte Oroszországban azt hiszik, hogy az

ukrán katonáknak rabszolgákat és földet ígért Kijev

mert ezt szajkózza az orosz média. De közben nincs nyoma, hogy komolyan vehető orosz lap ilyet állított, én egyetlen, totálisan ismeretlen blogon találtam erre utalást.

Produkciójának csúcspontján az ukrán professzor konkrétan egy kommentelőt idézett az RT honlapjáról, és annak a szélsőséges hozzászólásából próbálta kibontani, hogy mi Oroszországban a közvélekedés, ami egész egyszerűen nevetséges volt.

Minden ilyen megszólalásával az oroszok kezére játszott.

A Kyvi Postos Gorchinskaya lényegesen jobban szerepelt. Nyilván (és érthetően) ő is nagyon keményen képviselte az ukrán álláspontot, magára vette, amikor Boyko a nyugat bábjaként állította be az ukrán vezetést, de benne legalább volt önkritika. Amikor Kelet-Ukrajnában zajló harcokról volt szó, akkor egyértelműen elismerte, hogy ott az ukrán hadsereg is követ el visszaéléseket (lakott területek tüzérségi támadása), és többször is utalt rá, hogy sem ő, sem a lapja nem ért mindenben egyet a jelenlegi ukrán vezetéssel. Úgy viselkedett, ahogy egy ilyen nehéz helyzetben egy független újságírótól reálisan elvárható.

Az igazi nyertes viszont egyértelműen Boyko és az oroszok voltak.

Szerethető Oroszország

Boyko végig higgadtan, sokszor meglepően kritikusan beszélt az orosz lépésekről. A Krím annektálást mentegette ugyan (bezzeg az amerikaiaknak szabad megszállni országokat), de végül azt mondta, hogy szerinte is ellentétes a nemzetközi jog szellemével, amit csináltak. Persze a megszállás valóságához képest ez nem hangzik valami erős állításnak, de közben olyasvalaki mondta, aki nyugaton az orosz politika egyik legismertebb képviselője.

Ezen felül is érdekes volt hallani, hogy ő, egy egyértelműen elfogult, de közben intelligens, nyugaton tanult, nem szélsőséges orosz újságíró hogyan élte meg az ukrán eseményeket. Arról beszélt, hogy valódi aggodalmat keltettek benne a Maidan egyre erőszakosabb tiltakozásai, és az, hogy a tüntetők akkor sem álltak le, amikor már megegyezés volt az előrehozott választásokról.

Persze lehet azt mondani, hogy ez Ukrajna belügye, amihez az oroszoknak semmi köze, de valószínűleg a magyar közvélemény is aggodalommal figyelné (ahogy részben Kárpátalján figyeli is), hogy destabilizálódik egy szomszédos ország, ahol jelentős magyar kisebbség él.

Boyko azt mondta, hogy az új kijevi vezetés olyan nyilatkozatokat tett (itt ő sem említett forrást), ami veszélyeztette az orosz jelenlétet a Krím-félszigeten, és hogy minden orosz elnök ugyanúgy reagált volna, mint Putyin: katonákkal garantálta az ott élő orosz lakosság biztonságát, és az orosz dominanciát a Fekete-tengeren, és a szevasztopoli bázist, ami ezt lehetővé teszi.

Azzal lehet vitatkozni, hogy fenyegette-e Kijev annyira az orosz jelenlétet, hogy az katonai akciót követelt, és hogy ezt nem maga Moszkva provokálta-e ki, de ettől még Oroszországban igenis úgy gondolkodik az emberek jelentős része, hogy bár a Krím elfoglalása fájdalmas volt, de elkerülhetetlen, szükséges rossz.

Persze Boyko rengeteget csúsztatott, és hazudott.

Többször utalt rá, hogy az ukrán zavargások mögött döntően nyugati érdekek, vagy amerikai befolyás állt. Miközben biztosan volt valamilyen szerepe az amerikai és eu-s diplomatáknak, teljesen álságos úgy beállítani a helyzetet, mintha a CIA robbantott volna ki a tüntetéseket. Ez pont ugyanolyan, mint mikor a magyar kormányellenes tiltakozásokat valamilyen külföldről megrendelt dolognak próbálja láttatni a kormány és a zsebsajtó.

Az is óriási hazugság, hogy Moszkva tudomásul vette, hogy Ukrajna inkább az EU-hoz tartozna, mint hozzájuk. Az uniós társulási szerződés elfogadása előtt Oroszország nagyon súlyos kereskedelmi szankciókat vezetett be Kijev ellen, és ezzel kényszerítette ki, hogy Janukovics ne írja alá a papírt.

Viszont egyetlen dolog, amit Boyko mondott, és láthatóan ő maga sem hitt el, az az orosz média sokszínűségéről szólt. Tehát az RT egyik arcaként tényleg megpróbálta előadni, hogy Oroszországban a sajtószabadság még nem tökéletes ugyan, de alapvetően sokszínű a média, és az nem döntően a kormány álláspontját szajkózza. Na, ez még nevetségesebb volt, mint amikor Fedchenko professzor egy komment alapján tulajdonított szélsőséges álláspontot egész Oroszországnak.

Nagyon érdekes volt látni, hogy az egy sok szempontból torzított orosz álláspontot milyen profin lehet képviselni, és egy átélhetőbb ukránt milyen gyengén.

Az biztos, hogy akit érdekel Oroszország jövője, annak érdemes Oksana Boyko műsorát néznie az RT-n. Ha csak nem történik vele valami váratlan, akkor belőle még nagy ember lesz Oroszországban, és bármennyire is a putyini álláspontot képviseli, a nyugat szempontjából messze nem ő a legrosszabb választás.

(A címlapos kép az RT stúdiójában készült, középen Putyin, a bal szélen Oksana Boyko. Forrás: Wikipédia)