Nő az igény a magyar lóra!

2014 december 2., kedd 13:20
68

Fazekas vidékfejlesztési miniszter szerint nő az érdeklődés a magyar ménesgazdaságokban tenyésztett lófajták iránt, "ezért a kormánynak is az a célja, hogy a komoyl történelmi múltra visszatekintő állami ménesbirtokokon folytatódjon az eddigi magas színvonalú szakmai munka".

A kontextust Dallos Andor, a szilvásváradi ménesgazdaság ügyvezetője teremtette meg: mint mondta, Szilvásváradon lipicaiakat tenyésztenek, ezekből most 260 (kétszázhatvan) darab van a birtokon. Ő a lipicait történelmi magyar lófajtaként jellemezte, ami, khm, bátor és újszerű történelemfelfogás:

a lipicai lovakat, mint arra nevük is egyértelműen utal, az osztrák császárság területén, a mai Szlovéniában található Lipicán tenyésztették ki, Magyarországra a napóleoni háborúk idején került lipicai _jellegű_ állomány.

De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy Dallos szerint "fontos feladat a fajták létjogosultságának a megőrzése". Szerinte azok a fajták kerülnek bajba, amelyeknek nincs meg a modernkori hasznosítási lehetőségük. Márpedig a lipicai elsősorban fogatló, és mert a konflisbiznisz bő egy évszázada összeomlott, most úgy próbálják megőrizni eredeti tulajdonságait, hogy a mai kor elvárásaihoz is igazodni próbálnak: elsősorban sportban és szabadidős tevékenységben próbálják ki lovaikat. (MTI)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt