Furcsa társaságba kerül az, aki Budapesten szállodát fejleszt

politika
2014 december 03., 13:12
comments 31

Giró-Szász András ← Heim Péter → Jászai Gellért és Tomcsányi Gábor.

Hogy kerül egymás mellé a kormány kommunikációs államtitkára, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. igazgatósági elnöke és a balatoni kempingeket egykor felvásárló SCD csoport két vezetője? A kapocs az a belvárosi ingatlan, a Dorottya utca 8. szám alatti ház, ahol Giró-Szász András sógorával közös cégével beszállt a szállodabizniszbe.

Az ingatlant az V. kerületi önkormányzat a Belváros-Lipótváros Ingatlanfejlesztési és Vagyonkezelő Zrt. részeként adta el a Praefinium Fundnak, egy luxemburgi befektetési alapnak, aminek az irányítója egy Praefinium Ltd. nevű brit cég. Ennek 9 százalékos résztulajdonosa Heim Péter, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. igazgatósági elnöke. Azé a cégé, amit 2010-ben Giró-Szász Andrással közösen alapított. Heim vásárolta meg 2010-ben Giró-Szász cégét, a Strategopolist is - amiben Giró-Szász 2014 nyarán újra tulajdonrészt vásárolt, amin államtitkári kinevezése után úgy adott túl, hogy osztalékkal együtt 750 millió forintot kapott érte

A Praefinium Partners Ltd-nek van egy leányvállalata is, az Istros Capital Partners Ltd.

Az Istrosnak 2013. május 17-ig három vezető tisztségviselője volt: Ajay Pratap Singh, Alpesh Bipin Patel és Nayan Srivastava. Srivastava 2014. január 30-ig volt, Patel és Singh a mai napig vezető tisztségviselője a Praefinium Partnersnek.

Hármukat 2013. május 17-én váltotta vezető tisztségviselőként az Istrosnál a brit John Charles Sturgeon és két magyar:

Jászai Gellért Zoltán és Tomcsányi Gábor.

Tomcsányi vezérigazgatója, Jászai igazgatósági tagja volt a Balaton környéki kempingeket felvásárló, azóta csődbe ment SCD csoportnak. Jászainak emellett 2012 márciusáig jelentős budapesti ingatlanportfóliója is volt, például övé volt két nagyértékű V. kerületi ingatlan, a déli Klotild Palota és a Párizsi udvar vásárlási joga is - ezeket, és más ingatlanjait, például az Officium Irodaházat és az akkor még épülő Akadémia Parkot 2012 márciusában adta el Nobilis Kristófnak.

Tomcsányi Gábor pedit testvére annak a Dr. Tomcsányi Tamásnak, aki ügyvédként két olyan offshore-cégnek is kézbesítési megbízottja, amelyeknek zaklatott története során köze volt a nyáron részben leégett Andrássy út 83-85 számú házhoz:

  • az épület fejlesztésére létrejött projektcégben 2006-2007-ben tulajdonos, Virgin-szigeteki European Concord Ltd-nek;
  • és a European Concord Ltd tulajdonrészét 2007-ben megvásárló Belvárosi Rezidenciák Kft-ben többségi tulajdonos, szintén Virgin-szigeteki Consodine Propertiesnek.

A Dr. Tomcsányi Tamás Ügyvédi Iroda emellett a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiának is támogatója, fel is van tüntetve az akadémia honlapján.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.