„Hogy Orbán lemondjon? Nem, azt nem ettől a tüntetéstől várom. Egyszerűen csak megnyugtat és megerősít, ha látom, hogy másoknak is elegük van abból, ami ebben az országban folyik. Orbán meg... talán elgondolkozik, ha ilyen gyakran ennyi embert lát az utcán. Rövid távon nekem ennyi elég.”

- nagyjából így válaszolt egy középkorú nő arra a kérdésemre, miért jött ki férjével a csütörtök esti kormányellenes tüntetésre. Már a Kossuth térre tartó 70-es trolin együtt utaztam a házaspárral, nagyrészt Lázár János fiának áprilisban vásárolt lakásáról beszélgettek, és mikor beszélgetni kezdtünk, akkor is ezt az ügyet emelték ki, mint ami nagyon kiverte náluk a biztosítékot. A férj szerint

„Az volt a legszörnyűbb ebben az egészben, amikor Lázár azt mondta, hogy ő sikeres ember, ezért irigykednek rá sokan. Én ezt kikérem magamnak. Az a valóság felfordulása, hogy egy politikus pénzköltésével szemben felmerül valamilyen gyanú, és az erre azzal válaszol, hogy csak irigyek rá az emberek. Ennek nem így kéne lennie, ez nem normális dolog.”

Lázár János lakásügye fel is bukkant néhány skandálásban, már a tömeg Kossuth téri gyülekezése idején, de látszott, hogy ezt az ügyet önmagában messze nem tartják olyan jelentőségűnek az emberek, hogy e köré lehetett volna szervezni a tüntetést. Viszont miközben a Kossuth térről a Várba vonult az egyre gyarapodó tömeg, már látszott, hogy szinte minden tüntetőnek van saját Lázár-ügye, valami, amit utolsó cseppnek tart a felháborodásában. Ki a CBA-t gyalázta, ki a Fideszt, ki Rogánt, ki Orbánt, ki Vida Ildikót, ki a NAV-ot, ki a korrupciót, ki a szegényellenes kormánypoltikát, ki Pintér Sándort, ki az olajügyek és az áfacsalások eltussolását, ki a trafikrendszert, ki az új oktatási rendszert, ki az egészségügyet, ki Habony Árpádot.

Már nem egyetlen kormányintézkedés viszi ki az embereket az utcára. Valószínűleg már a netadó elleni tüntetések sem pusztán a netadó ellen szóltak, de ott volt egy konkrét kormányjavaslat, amit mindenki utálni tudott. Itt viszont már csak egy nagy közös ügy van: a kormányellenes felháborodás. Ez az, ami ősz óta képes arra, hogy szinte hetente többezres tömegeket vonzzon az utcákra. Ki is alakult egy tekintélyes mag, akik majdnem minden, normális eszközökkel és körültekintően megszervezett tüntetésre kimennek. És ahogy az egyik fiatal tüntető kiabálta a Lánchídon, mikor felállt a korlátra, hogy megnézze, mekkora a tömeg:

„Ezt Orbánék már nem tudják leszarni.”

Valóban, bármennyire is próbálja a kormány azt a látszatot kelteni, hogy nem törődik a tüntetőkkel, az azért nagyon kényelmetlen lehet nekik, hogy kéthetente hidakat borítanak el az intézkedéseik ellen tiltakozó emberek. Igaz, most csak az Erzsébet hídnál jóval keskenyebb Lánchíd lett majdnem tele a sokezer tiltakozóval, de azért ez is komoly teljesítmény a szervezőktől. Ez a megmozdulás sokkal profibban volt összerántva, mint a Kossuth térre szervezett Közfelháborodás Napja, és a tömeg kulturáltságára és nyugodtságára sem lehetett panasz: a rendőröknek szinte semmi dolguk nem volt a tüntetőkkel.

A szervezők a tömeg vonulását a második netadós tüntetésen is látott, teherautón mozgatott hangrendszerrel oldották meg, a szónokok ezen keresztül skandáltatták a tüntetőket, és itt mondták be az útirányt is. A Szent György téren összeszerelt színpadon aztán sajnos a Kozmosz együttes várta a népet, ők meg ugye nem csinálnak különösebben jó zenét, inkább abban utaznak, hogy politikai eseményeket dolgoznak fel a számaikban. Kicsit le is ült a hangulat a koncert alatt, elvégre nem azért gyalogoltak ennyit az emberek, hogy rendszerellenes lakossági fosrockot hallgassanak, bár a frontember becsületére legyen mondva: a körülményekhez képest eredményesen tartotta fenn az érdeklődést a párszámos fellépés alatt.

Aztán a korábbi LMP-s képviselő, Vágó Gábor beszélt. Vágó hagyományosan jó beszédeket hoz össze, viszont ritkábban sikerül igazi átéléssel előadnia őket, de most ezzel sem volt gond. A politikus beszédében a legfontosabb közéleti ügyeket elevenítette fel, Lázár János és Vida Ildikó neveire nagyokat fütyült és fújolt is a tömeg.

Aztán jött a rendezvény legkockázatosabb része, a szónokverseny. Őszintén szólva, én az elején kételkedtem abban, hogy értelmes dolog is kisülhet abból, ha bárkit színpadra engednek egy ilyen tüntetésen, főleg azután, hogy már a Közfelháborodás Napján kitűnt, hogy semmi nem gyilkolja jobban a tüntetések hangulatát egy gyenge beszédnél. A három versenyző szónok közül azonban egyikkel sem volt ilyen probléma.

Az első fellépőt, Farkas Ottót, Vágó azzal konferálta fel, hogy a fiú korábban évekig Angliában élt, de most hazajött, mert úgy érezte, hogy itt szükség van rá. Beszédében ő is az általános kormányellenes agendát tolta, korrupció, szegénység, emigráció, ilyesmi. Szereplése azonban inkább komikussága, mintsem a beszélő retorikai profizmusa miatt tartotta fenn az érdeklődést. Farkas Ottó ugyanis nagyon-nagyon-nagyon odatette magát. Túlságosan is. Gyakorlatilag végigüvöltötte az egyébként egyáltalán nem rossz beszédet, és a dühét indokolatlanul túljátszva kétszer bele is szaladt az önmagának állított csapdába, és elakadt a szövegben.

A második szónok, Szabó Sándor komótosan kezdett sztorizgatni arról, hogyan beszélte meg a fiával, miről szónokoljon a tüntetésen. Farkas Ottó után inkább Szabó visszafogottsága tűnt ki, de a magánynyugdíjakról szóló beszéde közepén végén már teljesen egy hullámhosszon volt a hallgatósággal.

Az igazán kellemes meglepetés azonban a harmadik szónok, Paul Tamás volt, aki témák tekintetében semmi újat nem mutatott a beszédében, de tök hitelesen szólalt meg a felháborodott és normális országra vágyó magyar átlagember hangján. Mikor a végén elmondta, hogy 15 évig tűzoltó volt, embereken segített, mégsem keresett soha annyit, mint a magyar politikusok, óriási taps fogadta. Hatalmas sikere volt, beszéde után zengett a

„Szép volt, Tamás”

Végül Karancsi Tibor beszélt a Horváth Andrással közös Korrupcióellenes Szövetségükről. Horváth András közfelháborodás napi szónoklatánál tízmilliárdszor értelmesebb beszédében azt mondta, a szervezet épp alakul, de már most is naponta több korrupciós ügyről érkezik hozzájuk beszámoló. Aláírásgyűjtést is indítanak az olajakták 85 éves titkosításának feloldásáért. Karancsi akkor kapta a legnagyobb tapsot, mikor kimondta:

„Nem volt rendszerváltás, elmaradt a felelősségre vonás.”

Az pedig, hogy 2014-ben egy Fidesz-kormány ellen tüntető tömeg ennek a szólamnak ennyire örül, sokat elmond arról is, mennyire kevés köze van a tüntetők világnézetéhez a mai magyar baloldali pártoknak.

Az összegyűlt újságírók számára azonban a legmeglepőbb az volt, hogy a Vágó Gábor zárszava és a himnusz eléneklése után mennyire gyorsan és rendezetten oszlott szét a tömeg.

„Így kell ez csinálni, sokszor jövünk még.”

- kiabálta valaki, és igaza is volt: ezeket a tüntetéseket pont így kell normálisan csinálni.