A francia konzervatívok a vasárnapi nyitva tartásért harcolnak

gazdaság
2014 december 09., 13:42
comments 101

A párizsi üzletek vasárnapi nyitva tartása pillanatok alatt új munkahelyek ezreit teremtené meg, miközben megadná a város lakóinak és a turistáknak a vásárlás szabadságát – írja a tegnapi Le Monde-ban megjelent cikkében Nathalie Kosciusko-Morizet, a párizsi közgyűlés UMP-s frakciójának elnöke. 

A jobboldali politikus szerint csak a Haussmann sugárúton található üzletek (ott van többek között a híres Au Printemps és a Galeries Lafayette áruház) egycsapásra kétezer új munkahelyet teremtene.

Sok a turista

"Párizs a világ leglátogatottabb városa, évi harmincmilló turistával. Az ő vásárlásaik nagyon fontos részét képezik a főváros boltjainak összbevételének. Az, hogy a turisták, akik nagyon kevés időt töltenek Párizsban, és vasárnap nem vásárolhatnak, mindenképpen veszteséget okoz a helyi gazdaságnak" – írja Kosciusko-Morizet.

A párizsi közgyűlés még júniusban hozott létre egy bizottságot, hogy vizsgálja meg a boltok vasárnapi nyitva tartásának hatásait. A bizottság nemsokára közzéteszi a vizsgálat eredményeit. Az UMP-s politikus szerint annyi már látszik, hogy

a vasárnapi nyitva tartás elősegítéséhez fontos gazdasági érdek fűződik, ami nemcsak a turistáknak kedvez.

A konzervatív képviselőcsoport azt szeretné, hogy az alkalmazottak önkéntes alapon dönthessenek úgy, hogy hajlandók vasárnap is dolgozni, a munkáltatók pedig szociális és anyagi eszközökkel segítsék elő, hogy a dolgozók fenn tudják tartani az egyensúlyt a munka és a magánélet között.

Liberté, égalité

Kosciusko-Morizet szerint a vasárnapi nyitva tartás nemcsak a nagyáruházaknak, hanem a kis üzleteknek is kedvezne, és az új rendszert nemcsak egyes, turisták által látogatott kerületeiben, hanem Párizs teljes területén be kellene vezetni.

"A vasárnapi nyitva tartás tekintetében minden üzletnek egyenlőnek kell lennie"

- írja a politikus a Le Monde-ban, különösen hogy a világ nagyvárosaiban is hasonló a gyakorlat New Yorktól Moszkváig.

A vasárnapi nyitva tartást egyébként a Kosciusko-Morizet által idézett közvélemény-kutatók szerint Párizs lakosai is támogatják, akiknek szokásai és életritmusa alapjában véve megváltozott az elmúlt húsz évben.

"Amikor a társadalmi igény és a gazdasági szükségszerűség tökéletesen egybeesik, mi értelme van habozni?"

- teszi fel a kérdést a cikkben a párizsi UMP-frakció elnöke.

Franciaország azon európai országok egyike, ahol csak bizonyos feltételek mellett, általában turisták által látogatott területeken tarthatnak nyitva vasárnap az üzletek. Az uniós országok közül Belgium, Hollandia és Spanyolország korlátozza még szigorúan a vasárnapi nyitva tartást.

Horvátországban évekkel ezelőtt a katolikus egyház tett egy kísérletet a vasárnapi nyitva tartás betiltására, de gyakorlatot az ország alkotmánybírósága 2004-ben alkotmányellenesnek nyilvánította.

Németország 2007 óta az egyes szövetségi államokra bízza a kérdés szabályozását. Berlinben például néhány központi helyen lévő áruházon kívül egy üzlet évente nyolc vasárnapon lehet nyitva. Az egyes országokban érvényes szabályozásáról még több itt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.