A jelenet, ami miatt Deutsch Tamás a kábítószerek világa ellen fordult

christiane f

Christiane F-nek, a nyugat-berlini bestseller-heroinistának elég durva elvonási tünetei vannak, amikor barátjával, Detlevvel megpróbálják kibírni cucc nélkül. Persze nem állják meg, de előtte a lány iszik egy csomó vörösbort, amit azonnal kihány.

Ez van abban a jelenetben, ami miatt Deutsch Tamás nemet mondott a drogokra a Parlament Tévének adott interjúja szerint:

"Azt is el tudom mondani, hogy miért nem próbáltam ki semmilyen kábítószert. Kilenc éves lehettem, amikor láttam egy NSZK tévéfilmet filmet, ami egy kamaszlányról szólt, aki betépett valamilyen kábítószertől. Ez vizuálisan úgy volt ábrázolva, hogy szédül, émelyeg, és hány. Én pedig betegesen rettegek a hányástól. Kilenc éves koromban bennem az rögzült. Más a póktól fél, más az anakondától, bennem a hányástól van ilyen félelem."

Márpedig ez a filmjelenet elég pontosan illik a Christiane F "Wir Kinder vom Bahnhof Zoo" című sikeres regényéből készült film elvonós jelenetére. Az egész filmet megnézheti magyarul a youtubeon, az elvonós jelenet 1:28:25 körül kezdődik.

Ezt a sztorit egyébként nem most találta ki Deutsch Tamás: már 2005-ben ezt mondta az Indexnek:

"Illegális szerek akkor sohasem jutottak a szervezetébe?

Amit kamaszkorban csínytevésként ki lehet próbálni, azt kipróbáltam. Voltam részeg, de úgy alakult az életem, hogy soha semmit. Még azt se tudom elmondani, amit Bill Clinton a marihuánás cigarettáról, hogy egyszer egy buliban, de nem tüdőzte le. Én még eddig sem jutottam el. Hogy miért? Nem tudom. 8-9 éves lehettem, egy idióta NSZK-film volt a tévében, és a filmben valaki kábítószeres állapotban volt, a kamera szörnyű rosszullétet mutatott. Valahogy ez lehetett bennem.

Visszatartotta a filmélmény?

Igen. Azt teljes, nyugodt szívvel, saját magam személyes példáját említve kijelenthetem, hogy sok mindent ki lehet próbálni, de van egy-két dolog, amit nem szabad. A kábítószer ezek közé tartozik."

tomi_izzad