A román hírszerzés volt vezetője elismerte, működőtt titkos CIA-börtön az országban

külföld
2014 december 14., 17:38
comments 42

Ez az első alkalom, hogy hivatalos forrásból ezt bárki megerősítette Romániából.

Ioan Talpes, egykori nemzetbiztonsági tanácsadó ismerte el, hogy működtetett központokat a CIA Romániában, többek között olyan tranzitállomásokat is, ahol fogvatartottakat őriztek mindaddig, amíg későbbi állomásukra nem vitték őket. A CIA héten nyilvánosságra hozott jelentéséből derült ki végleg, hogy legalább egy CIA-börtön működött az országban.

Korábban számos román kormánytag töltött éveket azzal, hogy tagadja a hasonló vádakat, melyek időnként felbukkantak. Talpes most arról beszélt, a tranzitközpontot az amerikaiak a román hatóságokkal együttműködve állították fel. Szerinte egy vagy két olyan hely lehetett az országban, ahol 2003 és 2006 között valószínűleg embereket tartottak fogva és embertelen módon bántak velük.

Talpes 1992 és 1997 között volt a hírszerzés vezetője, 2004-ig pedig elnöki tanácsadó volt  Ion Iliescu mellett nemzetbiztonsági ügyekben.

Beszélt most arról is, hogy Románia az amerikaiakkal egyeztetve igyekezett mindig együttműködni, és megadni azt, amit a CIA akart. Ugyanakkor azt tagadta, hogy tudták volna, hogy ezeken a helyeken kínzások folytak volna. Igaz, arról, hogy mi folyik ott, Románia nem is érdeklődött túlzottan. Az országnak fontos volt, hogy jó szövetségesnek számítson, mivel még a NATO-csatlakozás előtt álltak. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.