Deutsch szerint Juhász durván rágalmazza a személyes hitelességét, ezért 100 százalék, hogy elbukja a pert

Juhász „Tamás, azt állítom, hogy te drogoztál!” Péter és Deutsch „Petya, beleállok” Tamás ma reggel találkoztak az ATV-ben. A kulisszák mögött kezet is fogtak, de együtt nem akartak kamera elé állni.

Juhász azt mondta:

„Ha a tanúk 10 százaléka tényleg vállalja, azt, amit most az internetes fórumokon állít, akkor nem lesz félnivalóm a bíróságon”.

Ezután Deutsch Tamás – aki korábban szarcsimbóknak és kábszeres politikai terroristának nevezte Juhász Pétert – azt mondta: belátja, hogy bizonyos körökben szinte ballépés, de „sajnos” az a helyzet, hogy soha életében még csak ki sem próbált semmilyen kábítószert. Szerinte

„Juhász állítólagos tanúi pont olyanok, mint Juhász.”

Deutsch Tamásnak egyébként elege van abból, hogy magukat közéleti szereplőknek mondó emberek széthazudják magukat, szerinte

Juhász ugyanígy hazudik az V. kerületi önkormányzati ingatlanok ügyében, mint a drogügyben.

Deutsch szerint Juhász állítása a személyes hitelességét érintő durva rágalmazás, ezért 100 százalék, hogy Juhász elveszti a pert. Mint mondta: „Szegény Juhász ráfaragott.”