Lázár János szerint André Goodfriend olyan, mint Haynau

POLITIKA
2014 december 18., 08:50
comments 199

Nemcsak a Fidesz nagy öregjeit támadta be a Figyelőnek adott interjújában Lázár János. Mondott ott még ennél nagyobbakat is.

Bizonyos kérdésekben konkértan nagyot mondott. Például - és ez már-már szokásává vállt - azt állította, hogy

„Németország nagyrészt orosz gázzal működik”.

A valóság ezzel szemben az, hogy Németország gázfogyasztásának

36 százalékát

fedezi csak orosz importból.

Ennél is szórakoztatóbb volt, hogy Lázár szerint

„az Egyesült Államok rendőrként és zsandárként viselkedik Magyarországgal szemben”.

Lázár szerint

„körülbelül úgy vagyunk, mint 1849 után az oroszokkal és az osztrákokkal”.

Az amerikaiak szerinte nem veszik tudomásul az idei választások eredményeit, kisebbséget akarnak csinálni a többségből. Hogy hogyan?

„Lassan kitiltanak mindenkit, aki a Fideszre szavazott”.

Mindeközben Lázár attól is tart, hogy hamarosan nagy háború lesz Európában - mi több, ezt tartja a legvalószínűbb forgatókönyvenk. Ha pedig ez lesz, akkor Magyarországnak meg kell védenie a szerinte „több százezer” kárpátaljai magyart.

Beszélt az újabb államosítási tervekről is. Azt mondta, hogy „jelenleg osztrák bankokkal tárgyalunk stratégiai együttműködésről, illetve az állami hitelintézeti portfolói bővítéséről”. Vagyis a kormány újabb két bank, az Erste és a Raiffeisen megvételéről is tárgyal. Ahogy amúgy államosítani szeretnének egy áramszolgáltatót is, mert szerinte „az MVM, az FHB, a posta, a takarékszövetkezetek és az állami energiaszolgáltató” együttműködésével tartósítható lenne a rezsicsökkentés. (Via Figyelő)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.