Az Apple szerint csak szunyókálnak, nem túlhajszoltak az Iphone 6-ot gyártó munkások

bulvár
2014 december 19., 15:19

Mélyen megbántva érzi magát az Apple vezérigazgatója, Tim Cook a BBC egyik nemrég kiadott riportja miatt – derült ki a Telegraph által megszerzett levélből. A levelet az Apple egyik vezetője, Jeff Williams küldte szét a cég ötezer alkalmazottjának, aki a saját, illetve a CEO felháborodásának ad hangot benne.

A BBC beszámolójában arról mutatnak be titkos felvételeket, ahogy az Apple kínai beszállítóinál áthágják a saját maguk által meghatározott szabályokat. Vannak gyerekkorú dolgozók, általános a túlhajszoltság, az ellenőrzések sem szabályosak. A felvételeket a Sanghaj melletti Pegatron nevű gyárban készítette egy álmunkás-újságíró, akit 18 egymást követő napon dolgoztattak, és egyszer sem kapott pihenőnapot. A műsor egyik másik részében pedig egy olyan indonéziai ónbányában mutatják be a szörnyű munkakörülményeket, amelyből az Apple beszállítóit is ellátják.

Az Apple szerint viszont ebből semmi sem igaz. Szerintük igenis javítanak a dolgozók munkakörülményein.

Az pedig teljesen normális, hogy a dolgozók munkaidőben szundítanak egyet-egyet, ez nem a túlhajszoltság következménye.

Valószínűleg soha nem nézte volna meg az x+1-edik beszámolót arról, hogy milyen sanyarú sorú emberek gyártják az Apple csilivili telefonjait, de így azért érdekesebb. Itt is van egy részlet (a teljes filmet csak a brit olvasóink láthatják):

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.