Túl nagy az államadósság, ezért inkább fel kéne mondani az egészet!

– egyre népszerűbbek azok a pártok Dél-Európában, amelyek ezt mondják. Spanyolországban és Görögországban is az államadósság átstrukturálása mellett érvelő – ebből a szempontból gyakorlatilag államcsőd-párti – pártok a legnépszerűbbek, de Olaszországban is az Öt Csillag mozgalom a második legnépszerűbb párt.

Ez igazából nem olyan meglepő, mivel a három ország – ha máshogyan is, de – gazdasági zombilétre van ítélve.

Közös bennük, hogy az államadósság nagyon nagyra nőtt a válság után, aminek a visszafizetése a folyamatos megszorítások, a nulla közeli növekedés és az alacsony infláció miatt szinte lehetetlen. Közben pedig a – fiatalok körében különösen magas – munkanélküliség miatt egyre feszültebbek az emberek, akik még emlékeznek arra, hogy a kilencvenes-kétezres években még mennyivel jobban mentek a dolgok.

Ebben a helyzetben nyilván nagyon vonzó a gondolat, hogy a korrupt és béna kormányok alatt felhalmozott államadósságok visszafizetését valahogyan meg kellene úszni.

Az adósságok bármiféle elengedése viszont lehetetlennek tűnik komolyabb (Olaszország vagy Spanyolország esetében akár globális) pénzügyi válság nélkül, ahogy az is teljesen biztos, hogy az eurózónában sem maradhatna benne az adósságait egyoldalúan felmondó ország. Az euró sok közgazdász szerint egyébként is szinte lehetetlenné teszi a dél-európai országok növekedését. Az euró miatt nem tudnak a pénz leértékelésével kiigazítni, ezért most csak a sokkal érezhetőbb belső leértékeléssel (=gyakorlatilag a bérek és az életszínvonal csökkentésével) tudnak versenyképesebbé válni. Ez az, ami évek óta történik, és az emberek nem igazán örülnek neki.

A kérdés tehát igazából az, hogy az euróikhoz ragaszkodó betétesek akarata győz majd végül – akik mindenképp maradnának az eurózónában, különben elvesztenék vagyonukat –, vagy azoké, akiknek nincs megtakarításuk, vagy már felélték őket.

Jön a Sziriza

Görögországban a Sziriza nevű párt most elég közel került ahhoz, hogy tényleg hatalomra is kerüljön. Elvileg csak 2016-ban jönne a következő választás, de történt egy kis bonyodalom, ugyanis a jobboldali vezetésű, de mindkét lejáratott hagyományos párt (a jobbosabb Új Demokrácia és a balosabb PASZOK) részvételével kormányzó nagykoalíciónak nincs akkora többsége a parlamentben, hogy át tudja nyomni az új köztársasági elnököt, miután most Karolosz Papuliasznak lejár a mandátuma.

Az elnök megválasztásához a 300 fős parlamentben kétszáz, illetve a december 29-én megtartandó utolsó fordulóban minimum 180 szavazatra lenne szükség, de az első fordulóban csak 160 jött össze Sztavrosz Dimasz, a nagykoalíció jelöltje mellett. Valószínűleg később sem lesz több. Ebben az esetben viszont új választást kell majd tartani.

Amit szinte biztos, hogy a karizmatikus Alexisz Ciprasz vezette szélsőbalos Sziriza nyerne.

Görögországban úgy működik a választási rendszer, hogy a (mindegy, hogy hány szavazattal) győztes párt automatikusan kap még 50 képviselői mandátumot.

A Szirizát valamivel harminc százalék felett mérik a közvéleménykutatók, ezért önmagában közel lesz a többséghez, mindenesetre domináns helyzetből válogathat majd a koalíciós partnerek között. (Egyébként 2012-ben, az eurózóna válságának mélypontján a Sziriza egyszer már megpróbálkozott a kormányalakítással, de akkor nem jött össze a dolog, új választásokat tartottak, aminek a végén összeborult a két, egymáshoz korábban évtizedekig ősellenségként viszonyuló párt.)

A kampány már most elég intenzív, és Szamaraszék katasztrófával riogatnak. A korábban a görögökkel kapcsolatban kicsit túlságosan optimistává váló külföldi befektetők pedig kezdenek megint pánikolni, az athéni tőzsde például közel húsz százalékot zuhant, és a kötvényhozamok is megugrottak, amióta kiújult a politikai bizonytalanság.

Ciprasz a napokban is arról beszélt, hogy igenis elkerülhetetlennek látja az adósságok átrendezését, és azt is többször elmondta már, hogy az euróhoz sem ragaszkodna a végsőkig. A Szirizát joggal mondják szélsőbalosnak (a párt neve eleve azt jelenti, hogy "szélsőbalos pártok koalíciója"), de a szintén gyakran használt kommunista azért már túlzás. Főleg Görögországban, ahol olyan többszázezres tagságú valódi sztálinista szakszervezet is van, amelynek tagjai bukósisakokban, nagy husángokkal szoktak menetelni a tőke ellen.

A Sziriza ehhez képest három dolgot szajkóz a kampánya során:

• újratárgyalni az IMF-fel, az Európai Bizottsággal és az Európai Központi Bankkal két éve kötött, egyébként az országot teljesen lehetetlen helyzetbe toló megállapodást, aminek része lehetne a GDP 200 százaléka közelébe fúvódott államadósság egy részének az elengedése is,
• befejezni a kiárusításszerű privatizációt, és
• emelni a minimálbéreket,

ami azért nem egy kommunista program. Főleg, hogy igazából senkinek nincs reális ötlete arra, hogy különben hogyan fognak a görögök kimászni abból a gazdasági fekete lyukból, amibe belekerültek. Mindenesetre ha nem történik valami nagyon meglepő húzás, akkor néhány hónap múlva már kormányon láthatjuk őket.

Jön a Podemos

A népszerű görög radikális pártnál is nagyobb karriert futott be a spanyol Podemos (ami nagyjából az Obama-féle Yes we can spanyolosítása), amely csak idén alakult meg, de a tavaszi EP-választásokon már 8 százalékot söpört be, mostanra pedig az ország legnépszerűbb pártja lett:

A magát ideológiamentesnek nevező, de azért alapvetően balra sorolt párt vezetője egy igazi Jézus Krisztus-kinézetű médiabölcsész, Pablo Iglesias Turrión. Általában az országban tényleg súlyos korrupciót, meg a részben csalások miatt elszállt államadósságot szokta ostorozni, amire elég jól reagálnak a fiatal spanyol munkanélküliek. Termékeny a talaj most Spanyolországban bármilyen protestpártnak, hiszen a szocialisták még korábban elhasználták magukat, és a hatalmon lévő Néppárt körül is elég súlyos korrupciós ügyek vannak. A munkanélküliség pedig még mindig 25 százalék körül van, a fiatalok több mint felének nincs állása.

A görög és a spanyol pártok között annyira nagy a barátság, hogy Pablo Iglesias meg is hívta Cipraszt a párt kongresszusára, ahol a görög beszédet mondott, sőt, összeölelkezve éljeneztették magukat:

Igaz, ők még egy évig biztosan nem fognak választást nyerni, és ha nyernek 2015 végén, akkor sem valószínű, hogy többséget szereznének – most inkább egy néppárti-szocialista nagykoalíciót tartanak valószínűnek. Mások viszont arról beszélnek, hogy a Sziriza esetleges sikere lendületet adhat a Podemosnak is, ahogy több dologban hasonló olasz Öt Csillagnak is.

Menekül a pénz?

Az biztos, hogy a külföldi befektetőknek nem tetszenek ezek a fejlemények, ahogyan azoknak a görögöknek, spanyoloknak és olaszoknak sem, akiknek vagyonuk, és így komolyabb vesztenivalójuk van. Ők tovább erőltetnék a belső leértékelést. A mostani politikai csatának igazából az a tétje, hogy lesz-e akkora felhábordás a délieknél a most alakuló elvesztegetett évtized és gazdasági toporgás miatt, hogy vállalják az eurózónából való kilépést, és a részleges államcsőd után várható bizonytalanságot, vagy sem.