A New York-i polgármestert hibáztatják, mert egy őrült rendőröket ölt

bűnügy
2014 december 21., 19:04
comments 180
photo_camera Bill de Blasio New York-i polgármester (Getty).

New York idén hivatalba lépett polgármestere, Bill De Blasio már eddig is szinte háborúban állt a New York-i rendőrség, az NYPD szakszervezeteivel. A polgármester egyik fő választási ígérete az volt, hogy visszafogja az NYPD főleg a feketéket érintő vegzálását, és kibékíti egymással a rendőröket és a helyi közösségeket.

A polgármester ezért korábban azok mellé állt, akik voltak háborodva, hogy az esküdtszék nem emelt vádat Eric Garner fojtogatós halálesete után. Akkor egy rendőr olyan brutálisan fogott le egy középkorú (egyébként teljesen ártatlan) fekete férfit, hogy az nem sokkal később szívrohamot kapott és meghalt. Az esetről készült brutális videófelvételen jól hallható, hogy azt kiabálja, hogy "nem kapok levegőt", amiből az USA-szerte végigsöprő tiltakozáshullám jelmondata lett.

Az rendőrök szakszerveztei szerint nem kapnak elég támogatást az új New York-i polgármestertől, főleg a korábbi időszakhoz képest, amikor Michael Bloomberg rengeteg pénzt és státuszt adott az NYPD-nek (akikre néha mint a saját magánhadseregére hivatkozott). Azt, hogy De Blasio nem állt ki a szolgálatteljesítés közben "véletlenül" egy ártatlan embert megölő rendőr melett, azzal gyakorlatilag kihátrált mögülök, mondják a rendőri szakszervezetek vezetői.

Most, hogy egy őrült részben Eric Garner halálának megbosszulásaként meggyilkolt két rendőrt, mielőtt magával is végzett volna, már egyértelműen De Blasiot teszik felelőssé. Az egyik rendőrszakszervezet szerint "vér tapad a kezeihez" a mostani ügyben.

Így fordítottak hátat neki a rendőrök, amikor a rendőrök meggyilkolása után megérkezett a sajtótájékoztatóra:

De nem csak a rendőrök hibáztatják a polgármestert, így látja a dolgot New York állam korábbi kormányzója, George Pataki is, aki egyébként a napokban azzal került be a hírekbe, hogy fontolgatja az indulást a 2016-os elnökválasztáson. Ő azt írta Twitteren, hogy De Blasioék "megosztó antizsaru retorikájának előre megjósolható következménye" volt a gyilkosság.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.