Akkora büntetést kapott a budapesti metrókocsik gyártója korrupció miatt, mint még soha senki a világon

gazdaság
2014 december 23., 07:38
comments 245

„Az Alstom korrupciós gyakorlata évtizedeken át tartott, kontinenseken ívelt át. Méretében, szégyentelenségében és következményeiben egyaránt hihetetlenül nagy volt.”

Ezt az amerikai főügyész helyettese, James M. Cole mondta, amikor bejelentette a világ eddigi legnagyobb összegű korrupció miatt kiszabott büntetését. A francia Alstomot hatéves vizsgálat után bünették meg.

Az Alstom nem is vitatta a több kontinens ügyészeinek koprodukciójában született vádirat állításait: elismerték, a cég bűnös. 772,3 millió dolláros büntetést kaptak, ami elég sok pénz, mostani árfolyamon számolva nagyjából kétszázmilliárd forint. És rekord, az eddigi csúcstartó, a német Siemens 450 millió dollárt fizetett 2008-ban korrupció miatt.

photo_camera Turbina az Alstom grenoble-i gyárában (AFP).

De mi történt?

A francia cég – amely metrókocsik és vonatok mellett a leginkább erőművekben használható turbinákat gyárt –, mint kiderült, Indonéziában, Szaúd-Arábiában, Tajvanon, Egyiptomban és a Bahama-szigeteken fizetett le politikusokat, cégvezetőket és szakembereket, de tömegesen. Így jutott megrendelésekhez, nyert közbeszerzéseket az energetikában és a közlekedésben. A könyvelést aztán meghamisították.

Számokban:

  • legalább 75 millió dollárt fizettek ki kenőpénzként,
  • nagyjából 4 milliárd dollárnyi bevételt szereztek az így megnyert közbeszerzésekkel, rendelésekkel,
  • az így szerzett projekteken 300 millió dollár nyereséget söpörtek be.

Az egyik részletesen bemutatott ügyben egy indonéz erőmű, a tarahani szénerőmű építését nyerték meg. Ehhez parlamenti képviselőket és az indonéz állami áramcég embereit fizették le. A kenőpénzeket kamucégeken és strómanokon keresztül juttatták el a célszemélyekhez, többek között egy japán vállalat közreműködésével.

photo_camera A tarahani szénerőmű.

A készpénzes táskákat célba juttató „sales tanácsadók” kódnevét elég fantáziátlanul találták ki: volt „Mr. Geneva”, „Mr. Paris”, „London”, „Quiet Man” és „Old Friend” is. Viszont az egész korrupciós hálót az Alstom egyik amerikai irodájából koordinálták.

A cég mellett személyek ellen is vádat emeltek: eddig négy Alstom-alkalmazott és egy egyiptomi áramcéges ember ellen indult eljárás, utóbbi már meg is kezdte a 42 hónapos börtönbüntetését. Egy indonéz parlamenti képviselő is börtönbe került három évre.

A brit csalás elleni hivatal korábban litvániai, lengyelországi, indiai és tunéziai ügyekben is eljárást indított az Alstom ellen – ez a vizsgálat még nem zárult le.

Furcsa módon a rommá büntetett francia cégnek is sürgős volt, hogy lezárják végre az ügyet, mivel nemrég megállapodott az amerikai GE-vel az egész energetikai üzletág eladásáról. Bár a több mint 12 milliárd dolláros üzlet része, hogy az összes lehetséges büntetést megörökli a GE, az amerikai ügyészség jelezte, ragaszkodni fog hozzá, hogy a francia vállalat fizessen.

De miért az amerikaiak büntettek?

Mert az Egyesült Államok külföldi korrupciót tiltó törvénye, az FCPA – ami alapján most Vida Ildikótól és tettestársaitól is megtagadják a beutazást az Egyesült Államokba – szerint az összes USA-ban jelenlévő cégre kihat az amerikai jog. Mindegy, hogy egy francia vállalat indonéziai vagy egyiptomi üzelmeiről van-e szó, a lényeg, hogy legyen amerikai irodájuk.

A büntetés pedig nem csak a lefizetések mértéke és időtartama miatt volt ilyen nagy, hanem ezért is, mert az Alstom először egyszerűen nem akart együttműködni az amerikai ügyészséggel. Ezért utóbbiaknak le kellett hallgatniuk telefonbeszélgetéseket,  forrásokkal kellett beszélgetniük, mire fel tudták göngyölíteni az ügyet hat év alatt.

Valami ilyesmi történik, ha az ügyészek elkezdik tenni a dolgukat, ami Magyarországról nézve nagyon furán hangzik. (Egyébként az új pesti metrókocsikat is az Alstomtól rendeltük.) (USA Department of Justice.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.