• [Lesz benne sok spoiler!!!!!]

A BBC The Fall című krimijének ~12 óráját másfél nap alatt néztem meg. Közben majdnem végig azt gondoltam, hogy nem véletlenül lett ez az évtized legnépszerűbb sorozata a csatornán, hogy a jelentősége a True Detectivehez vagy a Breaking Badhez mérhető.

Pedig az alaphelyzet nem túl eredeti: sármos kéjgyilkos vadászik fiatal nőkre a nagyvárosban, a rutinos rendőrnő feladata pedig, hogy megállítsa. Mégis úgy tűnt, hogy ez az átlagnál izgalmasabban megírt, árnyaltabb, kiemelkedő színészekkel dolgozó sorozat, amely képes túllépni a műfaji közhelyeken, és nem csak triviális kérdésekkel foglalkozik.

Szeretheti-e őszintén a lányát az, aki közben annyira gyűlöli a nőket, hogy sorozatgyilkolja őket? Mekkora a felelőssége a jóképű gyilkosba belehabarodó, a nyomozást szándékosan akadályozó kamaszlánynak? Mekkora az öldöklő férjéért hazudó feleségnek, aki ugyan érzi, hogy valami nincs rendben, de az okokat nem akarja feltárni? Mit tehet a brit rendőrség Belfastban, ahol a közösség jelentős része zsigerből ellenséges?

A Fall baja éppen az, hogy amíg ezekben a kérdésekben megvillantja erényeit, mélységeit, néhány kulcselemében mégis borzasztóan sekélyes, a finálé pedig bicskanyitagatóan buta. Ki akadna fenn a sorozat nőábrázolásán, vagy húzná magát fel a befejezésen, ha ez egy sima tömegkrimi volna, és nem villantották volna fel a készítők, hogy milyen sokra képesek?

A halott nővel nincs sok gond

A sorozatot az elmúlt két évben sokat kritizálták azért, hogy túl erotikusan, vonzó módon ábrázolja a nők elleni erőszakot. Ez nem alaptalan felvetés. Van benne például nyugtalanítóan szépen fényképezett női holttest. Másrészt nem teljesen céltalan a dolog: a főszereplő egy olyan kéjgyilkos, aki csinos, fiatal nőket öl, és szándékosan vonzó, szexuális pózba helyezi áldozatait.

A női karakterek sokkal kidolgozottabbak, mint a hasonló krimisorozatokban. Az áldozatok életét szokatlanul részletesen bemutatják, általában nem arra tartják a nőket, hogy személyiség nélküli bábuként valamilyen szexualizált kontextusban lemészárolják őket.

A Fall nagy baja nem a halott nők ábrázolása, hanem az élőké.

Egy darabig feminista kriminek látszik

A főnyomozó Stella Gibson (Gillian Anderson) nagyon erős, okos, céltudatos, sikeres, független nőnek tűnik. Az írók a szerepet valamiféle nőjogi rezonőrnek is szánták: rendszeresen reagál olyan egyébként megszokott, a sima szórakoztató tévéfilmekben szinte sosem tárgyalt mindennapos helyzetekre, amikor valamilyen hátrány érni a nőket. Fontos pillanatokban jó dolgokat mond erről.

Sokáig úgy tűnt, hogy ez egy szándékosan progresszív, feminista krimi lesz.

Nem lehetetlen, hogy az alkotók a feminista vonallal csak a film erőszakos-szexuális részeit próbálták ellensúlyozni, de ez végsősoron mindegy. Ha Stella Gibson főnyomozó a második évadban is konzekvensen viselkedik, akkor ez a sorozat  mérföldkő lehetett volna a mainstream televíziós nőábrázolásban.

Az élő nővel sok a gond

Amikor Stella, néhány perc ismeretség után egy éjszakára felszedi az egyik kollégáját, hogy aztán másnap hajnalban a szex után elhajtsa, akkor egy kicsi szájbarágósan magyarázzák el, hogy milyen képmutató a társadalom, ahol az ilyen viselkedést egy férfinél elfogadhatónak tartja, egy nőnél viszont nem. A igazi baj kb. akkor kezdődik, amikor a fickót, akivel Stella lefeküdt, pár órával az együttlétük után agyonlövik, amire a főnyomozó szinte csak megvonja a vállát. Jó, ez túlzás, később álmodik is a dologról, de nem igazán kavarja föl az eset. Az a viselkedés, amit itt megjelenik maximum dán-svéd Broen nyomozónőjétől, Saga Noréntől lenne életszerű, mivel annak a karakternek valamilyen viselkedési zavara, talán Asperger-szindrómája van, Stella Gibsonról viszont ilyesmi nem derül ki.

A sorozatban végig próbálnak valamilyen párhuzamot állítani a szociopata/pszichopata gyilkos, és az utána nyomozó rendőr között. Valószínűleg a látványos érzelmi reakció hiánya ezt a vonalat akarja erősíteni, még ha szerintem el is túlozták.

Aztán Gibson később, megint csak egy éjszakára összejön az egy másik férfival, aki a közvetlen beosztottja, pedig korábban utal rá, hogy főnökként nem tenne ilyet.

Nekem az volt az érzésem, hogy ezt is nemi dimenzióban próbálják ábrázolni, pedig a főnök-beosztott viszonyok szinte sosem szerencsések, a rendőrségnél, és más szoros hierarchiában működő, fegyveres testületnél jó okkal tiltottak, és ennek semmi köze ahhoz, hogy a férfi vagy nő kezdeményezi a dolgot.

Itt már ellentmondások vannak a körül, hogy akkor Stella most

• a pozitív példaként állított, erős, céltudatos nő (akkor miért tesz olyat, ami objektíven sem szerencsés, és amit korábban saját maga sem tartott helyesnek?),
• a sztereotipikusan férfiasnak tartott, károsnak gondolt viselkedést mutató nő (akkor más esetekben hogy viselkedhet, gondolkozhat egyedül ő helyesen a nemi kérdések körül?),
• egy emberi, a helyes viselkedésre törekvő, ugyanakkor esendő, néha megbotló karakter (akkor miért nem reflektál sem ő maga, sem senki más arra, hogy mi volna a követendő, és mi az elhibázott viselkedés?)

Sajnos a megfejtés valószínűleg az, hogy Stella pozitív példaként indul, de aztán a készítők a drámai hatás kedvéért simán hajlandóak feláldozni a legfontosabb karakterüket.

Az utolsó részben mindent lerombolnak

A sorozat vége felháborítóan gyenge lett.

A sorozatgyilkos Paul Spectort (Jamie Dornan) már korábban elfogják, kihallgatásán az utolsó epizódban először kerül szemtől-szembe egymással a két főszereplő.

Ez nagy attrakciónak ígérkezett, a történeten belül is szépen meg van ágyazva neki, hiszen két évadon keresztül felváltva vadászott a rendőrnő a gyilkosra, és a gyilkos a rendőrnőre. Az ilyen kihallgatásnak máshol is van erős előképe, például Hannibal Lecter és Clarice Starling beszélgetései a Bárányok hallagtnakból, vagy amikor Dutch Wagenbach a Shield egyik részében pont egy ilyen helyzetben jár túl egy prostituáltakra vadászó pszichopata eszén.

Ehhez képest a Fall kihallgatása minden, csak nem katartikus.

Még Spector személyes motivációhoz sem jutunk sokkal közelebb, nem hogy bármi eredetibb gondolathoz mondjuk a bűn természetével, vagy a nőkkel szembeni erőszak okaival kapcsolatban. Irgalmatlan közhelyek puffognak a két, elvileg szuperintelligens szereplőtől. Ráadásul a sok szempontból kb. ördögi kategóriába feltekert gyilkos, aki olvasta kihallgatója naplóját, és legtitkosabb vágyait is ismeri, szinte rögtön, ellenállás nélkül bevall mindent, és olyan rendkívül intellektuális riposztokkal vág vissza a nyomozónak, hogy "Te  meg egy terméketlen vén szatyor vagy..."

Úúúuu. Na, ezt aztán nem teszi zsebre.

És akkor a legutolsó 10 percben innen zuhanunk még annál is nagyobbat, mintha megjelenne Mulder ügynök és Széles Gábor kézenfogva, és kiderülne, hogy a testrablók tehetnek mindenről.

A gyilkos belemegy, hogy kivigye az erdőbe a nyomozókat, és megmutassa, hol az utolsó elrabolt nő. Az ő megtalálása gyakorlatilag az egész második évad fókusza. Óriási biztosítás mellett indulnak, de akkor egy teljesen jelentéktelen, egysíkú mellékszereplő, a gonosz újságíró, akit kizárólag a történet előrerugdosására használnak, megmondja Spector egyik régi ellenségének, hogy pontosan hova tart a rendőrségi konvoj. A pasi lazán odasétál, és lelövi az egyik rendőrt és a főgonoszt.

És akkor az utolsó 10 másodpercben Stella Gibson, a profi, okos, erős, határozott főnyomozó, aki korábban a legextrémebb szituációkban is rendre megőrizte a hidegvérét, összecsuklik, mint egy rongybaba, és tehetetlenül, kétségbeesetten segítségért óbégat a haldokló szadista kéjgyilkost a karjaiban szorongatva, mert...

...mert ahogy a 16 éves kamaszlányok, úgy az erős, független nők sem tudnak ellenálni egy ilyen jóképű rosszfiúnak?!?!?!?!?!?!?!