December 24-én a templom mögött erőszakoltak meg egy nőt Kisteleken

2014 december 25., csütörtök 10:24
84

Az 54 éves nő egy karácsonyi ünnepségből tartott hazafelé szerda hajnalban, mikor felhívta ismerősét, hogy jöjjön érte. Felsétált a kisteleki templomhoz, ott várakozott. Ekkor szólította le a 33 éves Cs. Károly, kicsit beszélgettek, majd a férfi elkezdett nyomulni, amit a nő visszautasított. Károly erre bepörgött, brutálisan leütötte a nőt, akit a templom mögé vonszolt, ahol megerőszakolta. Az eset után a nővel megígértette, hogy nem tesz feljelentést.

A nő ezt félelmében megígérte, Károly el is engedte. A nőért közben megérkezett az ismerőse, akivel azonnal hívták a rendőröket. A járőrök rövid idő alatt elfogták a támadót, letartóztatták. A megtámadott nőt kórházban ápolják. (Delmagyar)

 

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt