Őrület: Szétrobbantja az internetet a neten forgalmazott The Interview

Tbg
FILM
2014 december 26., 09:39
comments 51

Fene se gondolta volna, hogy Kim Dzsongun segíti át a világ szórakoztatóiparát az első online világpremier meglépésén.

Olyan ugyanis még nem volt, hogy egy olyan költségvetésű mozi, mint a Seth Rogen és James Franco főszereplésével készült The Interview végül a neten kerüljön forgalmazásra.

Előzménye az volt, hogy észak-koreai szervezetek támadásokkal fenyegették meg az amerikai mozikat, ami miatt a moziláncok bemajréztak, és nem voltak hajlandók vetíteni a filmet. Így aztán néhány tucat független moziban indult a film, bevétele mindössze 1 millió dollár lett. (A Jolie-féle Unbroken 15,6 millióval, a Disney új musicalje az Into the Wood 13,6 millió dollárral nyitott.)

A filmet ugyanakkor a Sony elérhetővé tette a Google Play-en, a YouTube Movies-on, és saját online videókölcsönző felületén is, a Verge szerint most ez a film pörög a legjobban a YouTube-on.

A filmet 6 dollárért lehet kölcsönözni 48 óráig, az URL-t ráadásul a haveroknak is el lehet küldeni. (A Sony oldala ráadásul a Verge szerint bugos (volt) és ingyen is lejött a film.)

A torrenten 900 ezer töltötték le az elmúlt 24 óra alatt, a kickassen vezeti is a toplistát.

Valószínűleg jó ideig még nem ez lesz a bevett moziforgalmazási metódus, de jó látni, hogyha a szükség úgy hozza, működik a rendszer. (Verge)

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.