Ez az államigazgatás szarul működik

26 és fél éves vagyok, és mivel eddigi életem nagy részében nem volt se autóm, se ingatlanom, nem váltottam állampolgárságot, és még gyerekem se született, nagyon kevés dolog volt, amiért okmányirodába kellett mennem. Útlevelet, jogosítványt meg személyit persze én is ott csináltattam, de sosem volt ezekből különösebben nagy problémám.

Nemrég viszont volt egy esküvőm, és a szüleimtől kaptunk egy autót. Jobban mondva, a szüleim vettek maguknak egy új autót, és az egyik régi kocsijukat adták nekünk. Nekem két dolgom volt az ajándékozás után: kötni rá egy kötelezőt és egy üzembentartói szerződéssel átíratni anyukám nevéről a sajátomra. Előbbi elég könnyen ment, a neten kinéztem egy biztosítást, pikkpakk megkötöttem, jött is a papír, fizettem, kinyomtatattam, kész is.

Az átíratásra is rákészültem, megnéztem, hol lehet intézni az ilyesmit. A közigazgatási tájékoztatók szerint:

kormányablakokban.

A budapesti lakásunkhoz legközelebb eső kormányablak a Fiumei úti volt, szerdán késő délután el is sétáltam oda. Ekkor már senki nem volt ott rajtam kívül, húztam is egy sorszámot, és azonnal mehettem az ügyintézőhöz. Ő viszont rögtön rossz hírrel fogadott:

„Itt nem lehet gépjárművet átíratni, mert ez egy régi típusú kormányablak, átíratni pedig csak az új típusúakban lehet.”

Meg is jegyeztem, hogy márpedig ez a kormányablak eléggé újnak néz ki, de a válasz az volt, hogy

„Újnak lehet, hogy új, de régi típusú.”

Az ügyintéző különben nagyon kedves volt, megnézte nekem, hogy merre van a közelben új típusú kormányablak. Kiderült, hogy a legközelebbi az Andrássy úti, de az meg aznap 5-kor zárt, én meg épp 5 körül értem a Fiumei útra, szóval kénytelen voltam elkönyvelni, hogy aznapra ez bukó.

Csütörtökön délelőtt aztán elmentem az Andrássy úti (új típusú) kormányablakba, ahol szintén húztam egy sorszámot. Elég sokat kellett várnom, kábé 30-40 perc lehetett, de az okostelefonok korában azért ez már nem olyan nagy tragédia, hírolvasás közben nem is tűnt annyira soknak.

A szokásos okmányirodás drukkal léptem oda az ügyfélszolgálati pulthoz. Ez az az érzés, mikor van nálam egy köteg papír, amikről én csak sejtem, hogy melyik mire jó, és minden erőmmel reménykedem benne, hogy az ügyintéző tudni fogja, mit kell csinálnia, ismerni fogja a papírokat, és nem is kér valami ismeretlen plusz papírt, ami nemhogy nincs nálam, de még soha nem is hallottam róla. Szerencsém volt: az ügyintéző ismerte a papírokat, tudta, miről beszélek, és el is kezdett rutinosan pötyögni a számítógépébe.

Pár perc múlva majdnem megvoltunk, de hirtelen megálltak az ügyintéző kezei a klaviatúra felett.

„Sarkadiné Gregus Ilona és ön között van valamilyen rokoni kapcsolat?”

„Igen, az édesanyám. Benne is van a személyimben, hogy az anyám leánykori neve Gregus Ilona.”

„Születési anyakönyvi kivonatot hozott? Mert csak akkor ingyenes az átírás, ha az van magánál.”

Annyira éreztem :(

Ha hoztam volna születési anyakönyvi kivonatot, csak hatezret kellett volna fizetnem, anélkül 12 ezer valamennyit. Igaz, hogy a nevek egyeznek, de az nem elég, bizonyítanom kell, hogy az az anyám, aki. Itt igazából én voltam a hülye, ha jobban utánajárok, hogy pontosan mikor milyen iratokat kell vinni az átíráshoz, megtarthattam volna hatezer forintot. Indulás előtt néztem a neten ilyen-olyan tájékoztatókat, de azokban erről nem volt szó. Azóta persze néztem más tájékoztatókat is, és egy csomóban írják, hogy kérik.

Az ügyintéző mondta, hogy ne vessem meg magam emiatt, alig van valaki, aki hoz magával ilyenkor születési anyakönyvi kivonatot, mert a többség nem gondolja, hogy kellene. De sajnos az a szabály, hogy kell a születési anyakönyvi kivonat is. Igaz, a többség hazamegy érte, és újra visszajön, de nekem meg nem volt időm máskor munkaidőben visszamenni.

Itt is nagyon segítőkész volt az ügyintéző, azt tanácsolta, hogy próbáljam meg a NAV-tól visszaigényelni a hatezer forintos ráfizetést. Szerinte egyáltalán nem biztos, hogy visszaadják, de lehet szerencsém is.

A hatezer forintos ráfizetés ellenére azzal a boldog tudattal léptem ki a kormányablakból, hogy ezután jó ideig nem lesz ilyen elintézendő ügyem a magyar államigazgatással, de sajnos néhány nap múlva újra okmányirodában találtuk magunkat.

A szüleim ugyanis néhány nap múlva ajánlott levelet kaptak, hogy az autót, amit nekem adtak, kivonták a forgalomból, mert 2014. április 1. és 2014. június 30. között nem fizettük rá a kötelezőt.

A helyzet az, hogy fizették a szüleim, bizonylataik is vannak róla, ráadásul még műszakiztatták ebben az időben az autót, műszakiztatni meg ugye nem is lehetne, ha nincs rajta kötelező.

Mikor bementünk a kormányhivatalba rákérdezni, hogy miért érkezett ez a határozat, viszonylag hamar sikerült rávezetni az ügyintézőket, hogy valamilyen hiba történhetett. Azt mondták, semmi gond, majd érkezni fog egy új határozat, ami megsemmisíti ezt a határozatot, ami az autó forgalomból kivonásáról szól.

„Biztos a rendszámtábla-csere miatt lehetett valami zavar” – találgatták, de ez sem nyert, mivel évek óta ugyanaz az autó rendszáma. Az egyetlen ügy, amit az autóval intéztünk mostanában, az átíratás volt, de a forgalomból kivonási határozat keltezése (december 15.) korábbi, mint az átíratás, szóval valószínűleg nem az volt a gond. Így viszont tényleg ötletünk sincs, hogy hogyan termelte ki magából a rendszer ezt a határozatot.

Most várjuk a döntés megsemmisítését, hogy még sincs kivonva az autó a forgalomból.

Nem idegesít ez, egyelőre inkább viccesnek tartom, de azért a jelenlegi magyar államigazgatás ezek alapján nem egy jól működő állam benyomását kelti. Tanácstalan, és a rendszeren érthetetlenségével viccelődő ügyintézők, átláthatatlan eljárások és pontatlanság jellemzi az egészet, és ez épp elég ahhoz, hogy az állammal ilyen módon érintkező emberek teljesen kiszolgáltatottnak és hülyének érezzék magukat. A vége pedig az, hogy mindenki arra hajt, hogy bármi jöhet az életében, csak okmányirodába ne kelljen mennie, mert az nemcsak egy értelmetlenül kivett szabadnapot visz el az életéből, de a stressz miatt még meg is rövidíti.

Olyan ez, mint mikor a posta elveszíti az ember leveleit: idegesít, mert közpénzből tartjuk a céget, és nem arra, hogy elveszítse a leveleinket, hanem pont az ellenkezőjére. Az államigazgatást is pont azért tartjuk, hogy megkönnyítse az életünket, nem az ellenkezőjére.

(Címlapi kép: Wikipédia)