Kezdetben vala a Segway, és az emberek mind igen álmélkodának. Két kereke vala, de átellenben, mondák és kételkedének: nem lehet! Hitetlenek valának és fennhéjázóak, de megszégyeníté őket a Segway, mely bizony működe vala. És megtépék akkor ruháikat és hamut hintének fejükre az emberek, de bizony nem szaladának azonnal Segwayt venni, mert igen hitvány vala az a mindennapi közlekedésben. Súlya egy tálentomnál* is több vala, irányítókarja megvala majd három könyöknyi, egy embernek igen nagy gyötrelem vala betenni az csomagnak tartajába. Hiába méne el egyetlen dugmányozással negyven szombatnapi járóföldre is, hiába méne az baktató szamárnál kétszerte sebesebben, az emberek elfordulának tőle. Éspediglen igen magas áron is méré az gyártaja, mert kevély vala. Az hitvány turisták játékszere marada a Segway, örökíziglen.

* 38 kg

És aztán vala a Solowheel. Az emberek még hitetlenebbek valának: egyetlen keréken méne az ember? Nem lehet, mondák, hitetlenek valának és fennhéjázóak. De megszégyeníté őket a Solowheel, mely bizony működe vala. És már nem vala olyan hitvány a mindennapi közlekedésben! Kicsiny és praktikus vala, egyharmad tálentomnál alig nyoma többet és megkucurodván elfére az csomagnak tartajában. Buszra, villamosra is felszállhatik véle bárki, igazi csoda ez, és láták ezt az embereke - de elfordulának tőle. Kitapasztalni ugyanis nagyon nehéz vala, gonoszul leveté magáról az elbizakodottakat, csak a kiválasztottakat fogadá el mesterének. Pedig nem mérék az Solowheelt sok aranyakért, főként pediglen az klónjait nem, melyeket Kína országában készítének mérték után derék mesterek.

És akkor eljő az Airwheel. Egy kereke vala, mégis kettőnek látszék. Az apró gyermek és a vén aggastyán is meg tudá ülni, nem veté le magáról. És annyi aranyt kérendenek érette csupán, amit egy jó kerékpárért szokás. Halleluja!

Az Airwheel

Az Airwheel tulajdonképpen nem igazi újdonság, csak egy újabb márka az őseredeti Solowheel klónjainak sorában. És hogy mi az a Solowheel? Amerikai találmány, mint a Segway, csak elméletileg sokkal praktikusabb - ugyanakkor sokkal nehézkesebben használható. Az egyetlen kerékben van egy agymotor, rajta egy lítium-ion akkumulátor meg giroszkópok, amik a motor előre-hátra hajtásával kiküszöbölik az előre-hátra billegés mozgásait. Viszont oldalirányban tehetetlen a gép, csak mozgás közben lehet egyensúlyban tartani, ha megállunk, felborul. De hol vagyunk még attól - elindulni is baromi nehéz vele, hosszas gyakorlásra van szükség, hogy az ember ráérezzen a balanszra.

Most viszont megkaptuk a magyar importőrtől az Airwheel Q3 nevű modelljét, amelynek ugyan látszatra két kereke van, valójában ez a két biciklikerék ugyanazon a dobon, egymáshoz képest fixen áll egymás mellett. A pár centis nyomtáv mégis elég ahhoz, hogy a felszállás és a kis sebességű egyensúlyozás sokkal-sokkal könnyebben menjen, mint a valóban egykerekű Airwheeleknél. Igazi belépőmodell ez a két lábszár közti motoros egykerekezés világába, aki ezen a gépen eltölt pár órát, legurul pár tucat kilométert, alighanem lelkesen upgrade-el majd egy erősebb és tényleg csak egy kerekű ilyen izére. Már persze akkor, ha ő is beleesik a kissé elmebeteg cucc célcsoportjába.

Kinek szól?

A Segway annak idején nagyszerű dolognak tűnt, amíg az ember bele nem gondolt, mi a fenére is lehet használni egyáltalán. Nagy és ormótlan, nehéz, teljesen kitölti egy kompakt kocsi csomagterét, egy buszra, villamosra, pláne mozgólépcsőn a metróra szinte lehetetlen felszállni vele, márpedig nincs annyira gyors és nagy hatótávolságú, hogy teljesen önállóan lehessen vele közlekedni a városban. Biztonsági őrök, közterületi rendőrök használják itt-ott, a kényelem és a tömeg feletti ellátást biztosító magasság miatt, és persze turisták lófrálnak vele bejáratott útvonalakon, de nem lett belőle népszerű nagyvárosi közlekedési eszköz.

Az Airwheel (és társai, az eredeti amerikai Solowheel és a sok kínai klón) viszont elsőre nem olyan impresszívek, viszont ha utánagondolunk, bizony lehet létjogosultságuk a mindennapokban is. Könnyen felkapható - a tesztelt kétkerekű gép sincs 14 kiló, de az egykerekű masinák tíz kiló alatt tudnak maradni -, akár hátra is vehető egy gyári hátizsákkal, nem kérdés, hogy fel lehet vele lépni a buszra, metróra, vonatra, a csomagtartóban sem foglal sok helyet. Az egykerekűek 15-18 km/h-nál biztonsági okból kikapcsolnak, de a Segway alaptípusa sem megy többet 20-nál, hiszen, ha jön egy bucka és megakad a kerék, tudni kell lépésre váltani a júzernek, ez meg nem menne könnyen mondjuk 50 km/h-val.

Majdhogynem biciklis tempó ez, csak épp jóval magasabb szintű kompatibilitásunk van a tömegközlekedési eszközökkel és az autóval. Egy kétórás töltéssel nagyjából húsz kilométeres hatótáv érhető el (némely drágább modellekkel akár 50-60 km is), és az ár is sokkal-sokkal alatta marad a máig kétmillió nettó forintot kóstáló alap-Segwayénél. 139 ezer forinttól indul az Airwheel alapmodellje, 200 ezer ez a duplakerekes Q3 és a legdrágább, majdnem másfél lóerős csúcsmodell is kijön majd 400 ezerből, amikor januárban forgalmazni kezdik. Magyar árak, bruttó, azonnali szállítással.

Milyen vele menni?

Amikor az importőr hozzám vágta a tesztgépet, már volt mögöttem pár kilométer tapasztalat egy teljesen egykerekű másik modellel, az IPS 101-gyel. Azzal jó pár órámba tellett egyáltalán elindulnom - irigykedve néztem a kollégákat, ahogy körülbelül három perc alatt letudták a szélesebben, stabilabban álló duplakerekűvel a kezdeti szerencsétlenkedést. Azért egy negyedóra ezzel is kell, hogy ráérezzünk, milyen mozdulattal kell mellézárni a földön lévő lábunkat a már az Airwheelen lévőhöz - a kezdeti gyakorlás erejéig érdemes egy övet vagy pórázt kötni a gépre, hogy felkaphassuk, amikor leugrunk róla, különben csúnyán összekarcolódik az első kísérletezések idején.

A dolog így megy: a nem túl bonyolult műszerfalon megnyomjuk az egyetlen gombot, felsípol egy bípper és kigyullad egy LED: mehetünk. Az Airwheel Q3 ilyenkor meg is áll önállóan, az igazi egykerekűeket nyilván tartani kell, különben eldőlnek. Rúgóláb fel a lehajtható kis trepnire, nagy levegő, másik láb mellé, közben már dőlünk is előre, az Airwheel gurulni kezd, sétatempótól már teljesen stabil, és csak arra kell vigyázni, hogy el ne érjük a leszabályzási végsebességet, mert akkor leáll a motor és szaladhatunk. Ha túl gyorsan mennénk, enyhe hátradőlésre a gép fékez, pontosabban ellenirányban gerjeszti, ha kell, meg is hajtja a villanymotort - vagyis van rajta fék, ennyiből kényelmesebb, mint mondjuk egy gördeszka. Az aktív hajtásról és a fúvott, nagyobb átmérőjű kerék komfortjáról persze nem is beszélve.

A töltés kábé két órát vesz igénybe, utána átlagos testsúllyal van húsz kilométerünk sík terepen. (Nekem csak úgy 15 van.) Akinek ez kevés, vehet jóval nagyobb kapacitású modellt, persze arányosan drágábban. A működés nagyon halk, gyakorlatilag zajmentes, csak feldőléskor kezd panaszos fütyülésbe a gép, mint R2D2. Már az első napon el lehet sajátítani a két sávon belüli megfordulás tudományát, később aztán jöhetnek a trükkök:

link Forrás

Hát ez az Airwheel. Fogalmam sincs, mit szól majd hozzá a nép, de még az is lehet, hogy bejön az ötlet és egyre gyakoribb látvány lesz a nagyvárosokban a modern Megvagy hadnagy. Szerintetek van értelme?