Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos lett

INTERNET
2014 december 31., 13:51
comments 207

Orbán Viktor az internetről szóló nemzeti konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztossá nevezte ki Deutsch Tamás fideszes EP-képviselőt december 19-i hatállyal. Az erről szóló utasítás a Hivatalos Értesítő mai számában jelent meg. A miniszterelnöki biztos tevékenységét a kormányfő irányítja, munkáját a Miniszterelnökségen működő nyolctagú titkárság segíti. Deutsch Tamás a biztosi tevékenységéért díjazást és juttatást sem kap.

Orbán Viktor október 31-én jelentette be, hogy a távközlési adó kiterjesztése a korábban tervezett formában nem vezethető be, ezért január közepén nemzeti konzultációt indítanak az internetről, benne az internet szabályozásáról és a pénzügyi kérdésekről. Orbán azt mondta, „választ kell kapnunk arra a kérdésre, hogy az interneten keletkező hatalmas extraprofit hova lesz, és nem lehetne-e annak egy részét itt tartani Magyarországon, és bevonni a költségvetésbe”.

A Fidesz még aznap közölte, hogy Deutsch Tamás lesz a konzultáció felelőse, aki később azt mondta: az internettel kapcsolatos nemzeti konzultáció január közepére összeálló kérdései azt hivatottak majd körüljárni, hogy az internetfelhasználók hogyan tudják minél szabadabban, minél többen és minél olcsóbban használni a világhálót. Internetszolgáltatók, nagy multik, közepes és kisvállalatok, internetfelhasználók, szakmai és társadalmi szervezetek és politikán kívüli közéleti szereplők bevonásával szeretné megvitatni, milyen kérdésekben kérjék ki a magyar állampolgárok véleményét – mondta akkor Deutsch. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.