Egy dublini pap a misén jelentette be, hogy meleg

külföld
2015 január 10., 14:51
comments 216

Martin Dolan atya, a dublini Mírai Szent Miklós templom papja szombati miséjén

kiállt a melegházasság mellett,

és

bejelentette, hogy ő maga is meleg.

A közössége pedig felállva tapsolta ezért. Írországban amúgy májusban népszavazást tartanak a melegházasságról, amit a felmérések szerint a közvélemény 70 százaléka támogat. A kormány is támogatja a melegházasságot, kampányba is kezdett. A miniszterelnök, Anda Kenny pedig azt mondta, személyesen is kampányolni fog az igenek mellett.

Dolan kiállását még a katolikus egyházon belül is támogatták. Egy egyházi forrás szerint "Nagyon bátor volt. Azt mondta, meleg. Ennyi, nem cifrázta". (Via Irish Central)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.