Az IS-nek tett hűségesküt a párizsi túszejtő terrorista

külföld
2015 január 11., 14:12
comments 200

Egy felvétel kezdett el terjedni a neten, amin minden valószínűség szerint Amedy Coulibaly látható, amint hűségesküt tesz az IS-nek. Coulibaly egy kóser üzletben ejtett túszokat Párizsban, négy embert ölt meg. A rendőrök végeztek vele pénteken.

photo_camera - / OFF TV / AFP

A videó az IS-t támogató felületeken bukkant fel, egyelőre hivatalos forrás nem erősítette meg a valódiságát. Több, összevágott felvételből áll, a kalifátus katonája címet kapta. Az is kiderült, hogy Coulibaly a támadások után vehette fel egyes részleteit, utal ugyanis a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni támadásra és a rendőr meggyilkolására, azaz a legvalószínűbb, hogy a túszejtés előtt rögzíthette.

Amit teszünk, az teljesen jogszerű, tekintetbe véve, hogy ők mit tettek.

- mondja a felvételen Coulibaly, majd azzal folytatja, hogy szerinte azok támadtak először, akik most úgy tesznek, mintha nem értenék mi történt. A videó során többször is utal arra, hogy a szerkesztőségnél támadó testvérekkel ők egy csapat tagjai voltak. A videó végén Coulibaly másokat is hasonló támadások végrehajtására szólított fel. (Independent)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.