Orbán Viktor miniszterelnök tárt karokkal várta a gazdasági bevándorlókat

„A gazdasági bevándorlás rossz dolog Európában, nem szabad úgy tekinteni rá, mintha annak bármi haszna is lenne, mert csak bajt és veszedelmet hoz az európai emberre, ezért a bevándorlást meg kell állítani, ez a magyar álláspont.”

Ezt mondta a múlt héten Orbán Viktor Párizsban, itt írtunk arról, hogy ez miért teljes tévedés.

Úgy látszik, Orbán Viktor nemcsak a Szent István-i intelmet, hanem saját szavait is meghaladta. Ugyanis 2001-ben, még első kormányzása idején az Amerikai Kereskedelmi Kamara üzleti ebédjén arról beszélt, hogy:

  • Több millió bevándorlót kellene befogadnia Magyarországnak a következő öt évben, mert így tudja biztosítani a gazdasági növekedés ütemét.
  • Magyarország akár 14 millió embernek is megélhetést tud biztosítani.
  • A gazdasági növekedés fenntartásához több millió külföldit kell foglalkoztatnia az országnak.

Update: A MIniszterelnökség felhívta a figyelmünket egy 2001-es MTI-s helyreigazításra, ami szerint: „A csütörtöki tudósításban közölttel szemben Orbán Viktor az üzleti ebéden kérdésre válaszolva a következőt mondta: »Hogyha fent akarjuk tartani a gyors gazdasági növekedést Magyarországon, ehhez 10 millió magyar nem elég, a soron következő néhány évben be kell fogadnunk néhány millió embert munkaerőként a szomszédos országokból. Több mint 4 millió magyar él a határokon túl, fontos, hogy olyan országot teremtsünk, amely vonzó a régióban.«” A Magyar Hírlap akkori tudósításából ez nem derült ki.