Egymilliárdért bérelte négy éven át az állam Andy Vajna kaszinóját

POLITIKA
2015 január 19., 07:47
comments 145

Az állami Szerencsejáték Zrt. 2010-ben 245 millió forintért vásárolta ki Andy Vajnát a Belvárosi Kaszinó Kft.-ből, hogy aztán a következő négy évben összesen egymilliárd forintot fizessen Andy Vajna egy másik cégének a kaszinó épületének bérletéért.

Vajna ugyanis a belvárosi Tropicana Kaszinó épületét megtartotta, sőt, most, hogy 2014 végén bezárt a Tropicana, Andy Vajna nyithat a helyén új kaszinót. Vajna tavaly év végén kapott meg ötöt abból a hét kaszinókoncesszióból, amit az állam pályáztatás nélkül osztott ki.

Ezeket a kaszinókat Vajnának már tavaly ősszel meg kellett volna nyitnia. Ehhez képest kettő majd csak februárban nyit, a másik három pedig január elején nyilt meg. És bár az eredeti koncessziós szerződés szerint már szeptembertől koncessziós díjat kellett volna fizetnie, a nemzetgazdagási minisztérium 2015. január 1-re módosította a koncessziók kezdetét. (Via Népszabadság)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.