Elindult a republikánus trollgépezet: John Boehner meghívta Netanjahút, hogy beszéljen a kongresszus előtt

külföld
2015 január 21., 19:48
comments 77

John Boehner, az amerikai képviselőház republikánus elnöke szerdán jelentette be, hogy meghívta Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőt, hogy február 11-én mondjon beszédet a kongresszus előtt.

Netanjahu miniszterelnök a meghívás értelmében a radikális iszlám és az Irán jelentette veszélyről fog beszélni. Izraeli kormányforrások szerint a kormányfő elfogadta a meghívást és igyekszik feltérképezni annak lehetőségét, hogy az út alkalmából miként találkozhatna Barack Obama elnökkel.

Az amerikai kormányzat viszont a jelek szerint sértődve fogadta a hírt. Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője kijelentette, hogy a miniszterelnöki látogatásról nem folyt előzetes egyeztetés az izraeli kormánnyal. Egyben úgy fogalmazott, hogy Netanjahu tervezett vizitje a protokoll megszegése, hiszen ennek értelmében egy ország vezetője felveszi a kapcsolatot egy másik ország vezetőjével, ha oda utazik.

Ugyanakkor hozzátette, hogy a kormányzat mindaddig nem alkot véleményt, amíg nem sikerült egyeztetni az izraeli illetékesekkel.

A látogatásnak külön súlyt ad az iráni atomprogram kapcsán a Fehér Ház és a republikánus kongresszus között kialakult vita. Kedden Obama elnök az unió helyzetéről szóló üzenetében azt szorgalmazta, hogy a kongresszus - amelynek mindkét kamarája immár republikánus többségű - tartsa távol magát az iráni atomprogramról folytatott tárgyalásoktól és vétót helyezett kilátásba arra az esetre, ha a honatyák újabb szankciókat kezdeményeznénk Teherán ellen.

 "Létezik a világon egy komoly veszély és az elnök tegnap este elleplezte azt"

- közölte Boehner, leszögezve, hogy a képviselőházban meghallgatásokat fognak tartani az Iránnal szemben bevezetendő újabb szankciók ügyében.

John Boehner elismerte, hogy nem egyeztetett a Fehér Házzal az izraeli vezető meghívása előtt, kijelentve, hogy a kongresszus hozhat önálló döntéseket. A házelnök az ügyben egyeztetett Mitch McConnellel, a szenátusi republikánus többség vezetőjével és januárban vette fel a kapcsolatot a washingtoni izraeli nagykövettel.

Republikánus és demokrata képviselők is sürgették, hogy vezessenek be újabb gazdasági büntetőintézkedéseket Teherán ellen, ha az elkövetkező hónapokban kudarccal zárulnának azok a tárgyalások, melyeknek  célja, hogy megakadályozzák Irán atomhatalommá válását. A kormányzat szerint egy ilyen döntés meghiúsítaná a más nagyhatalmak bevonásával folytatott diplomáciai egyezkedést.

A szenátus külügyi bizottságában, amelyben immár szintén a republikánusok vannak többségben, szerdán Bob Corker, a testület új elnöke olyan törvénytervezet elfogadását szorgalmazta, amely a kongresszus döntésétől tenné függővé bármely olyan egyezmény sorsát, amelyet az amerikai kormány a nemzetközi partnereivel együtt az iráni atomprogrammal kapcsolatban megköt.

Bob Menendez, a bizottság rangidős demokrata tagja szintén támogatásáról biztosította a törvénytervezetet, amely ismét érvénybe helyezné azokat az Irán elleni szankciókat, amelyeket a tárgyalások sikere érdekében felfüggesztettek, ha július 6-ig nem születik meg a megállapodás. Teheránra ez esetben újabb büntetőintézkedéseket is kivetnének.

Az Iránnal folytatott tárgyalások határidejét legutóbb júliusig hosszabbították meg, abban a reményben, hogy március végéig sikerül majd tető alá hozni a keret-megállapodást. Obamához hasonlóan egyébként Haszan Róháni iráni elnöknek is merev ellenállással kell megküzdenie hazájában.

Elemezők szerint ha 2016-ban republikánus elnököt választanak meg Amerikában, az Iránnal folytatott tárgyalások újbóli felvétele lehetetlenné válik.

A kongresszus két háza előtt felszólalás lehetősége az elemzések szerint szerint lökést adhat Netanjahu pártjának, a Likudnak, amely a márciusra kiírt izraeli parlamenti választások előtt rosszabbul áll, mint a Munkapárt vezette ellenzéki koalíció. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.