Papcsák egykori helyettesét választották meg alpolgármesternek Zuglóban

politika
2015 január 22., 18:11
comments 116

Rozgonyi Zoltánt (Fidesz-KDNP) alpolgármesterré választották a főváros XIV. kerületében, ahol tavaly októberben az Együtt-PM jelöltjeként induló Karácsony Gergelyt választották polgármesternek.

Karácsony Gergely csütörtök este az MTI-nek elmondta, hogy Rozgonyi Zoltánt 12 igen szavazattal, 2 tartózkodás és 8 nem mellett választották meg. Titkos szavazás volt, de az MSZP-frakció bejelentette, hogy nem támogatják a kormánypárti képviselő megválasztását.

A Fidesz-KDNP-s képviselők feltehetően igennel szavaztak, miként Karácsony Gergely és képviselőtársa Szabó Rebeka is. Rajtuk kívül egy-egy LMP-s, jobbikos és független (Civilzugló Egyesület) képviselő tagja a testületnek. Vélhetően közülük még egy ember igennel szavazott, ketten pedig tartózkodtak.

Arról még egyeztetnek, hogy pontosan milyen feladatok tartoznak majd Rozgonyi Zoltánhoz - mondta Karácsony Gergely, de megjegyezte: elsősorban a humánterületen és a költségvetési tervezésben számítanak rá.

A Fidesz zuglói szervezetének Facebook-oldalán azt írták: Rozgonyi Zoltán a kerület érdekét kívánja szolgálni, és munkája során továbbra is kompromisszumra, együttműködésre törekszik minden politikai erővel.

Karácsony Gergely tavaly októberben a szavazatok 42,55 százalékával nyerte meg a választást, Rozgonyi Zoltán előtt, aki a voksok 39,71 százalékát szerezte meg.

Veresége után Rozgonyi Facebookon egy kommentben annyit írt, hogy nem ő vesztett, hanem Zugló, és erre majd hamarosan rájönnek az emberek. (via MTI)

Update: közben többen jeleztétek, teljes joggal, hogy az MTI híre nem minden részletre terjedt ki, és mivel nem követtem eléggé a zuglói politikát, ezekkel nem voltam kellően képben. Az Index ma reggeli cikkéből derült ki most számomra is, hogy milyen belharcok mennek a Karácsony vezette önkormányzat és a helyi MSZP között, és hogy hónapok óta zajlik egy feszült, ellenséges viszony, aminek egyik kataizátora, hogy a szocialisták saját embereiket akarják benyomni fontos pozíciókba. Ezért Rozgonyi kinevezése amolyan biztosíték is lehet az MSZP zsarolási kísérleteivel szemben. Elképesztő dolog a magyar politika, többet fogok a jövőben Zuglóról olvasni!

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.