Vida Ildikó beperli Horváth Andrást jó hírnév megsértéséért és becsületsértésért

POLITIKA
2015 január 22., 09:05
comments 242

A milliárdos áfacsalásokat feltáró volt adóhatósági alkalmazott szerint ez az ügy egyértelműen kötődik a kitiltási botrányhoz (hiszen akkor hallottak róla, amikor a kormány lezárta a Goodfriend-ügyet) és a NAV-on belüli sötét ügyekhez.

A Korrupcióellenes Szövetség alapítója szerint másfél éve nem vizsgálódik a kormányzat a NAV-os visszaélésekkel kapcsolatban. Horváth az ATV-ben azt mondta, mások is számíthatnak perekre, és tényleg: az Átlátszót egymillió forintra perlik.

horvath_andras_nav_tuntetes_afacsalas_2

Horváth András még 2013. november 8-án jelentette be, hogy ezermilliárdos áfacsalás zajlik Magyarországon. Ezután a Nemzeti Nyomoró Iroda az ügyészség adatai alapján eljárás indított, és még a legfőbb ügyész szerint is adócsalás és hivatali visszaélés történhetett. De közben a NAV 2013. november 28-án rágalmazásért feljelentette Horváth-ot? ami miatt 2013. december 19-én a rendőrség személyes adattal való visszaélés gyanújával házkutatást tartott nála. Erről jogvédők azt mondták, hogy törvénytelen volt, a rágalmazási ügyekben a korrupciós ügyeknél mindig hatékonyabb főügyészség szerint viszont törvényes és megalapozott.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.