Kertész Imre kicsit zavaros dolgokat mondott az iszlám európai térnyeréséről

politika
2015 január 23., 16:52
comments 187

Az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor felszabadításának 70. évfordulója alkalmából beszélt a dpa német hírügynökségnek Kertész, és ami az MTI-ben kijött belőle, az egy picit furcsa.

Így például a tudósítás szerint Kertész arról beszélt, hogy több jele van annak, hogy Auschwitz megismétlődhet, az egyik például valahogy a párizsi támadásokhoz köthető, és hogy ő már a merényletek előtt azt gondolta, hogy "a demokrácia nem tudja megvédeni magát"

"El tudja például képzelni, hogy Párizs 200 év múlva muzulmán város lesz?"

- ezt is felvetett az író. Azt mondta, hogy előfordulhat, hogy az európai kultúrát támadás éri, és megsemmisül, és ezért demokratikus módon meg kell védeni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.