Nagyon visszaesett a halálozás júniusban

2,7 százalékkal több gyerek született 2014-ben, mint 2013-ban, de összességében még így is csak 83534 gyerek született tavaly. De csökkent a halálozások száma is, így a természetes fogyás 30 314 fő volt, csaknem négyezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban.

A halálozások száma kilenc hónapban volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál, júniusban például 6,4 százalékkal kevesebben haltak meg. Születés szempontjából április volt a rekordhónap, 9,5 százalékkal született több gyerek, mint 2013 áprilisában.

A népességfogyás üteme így összességében 3,4 ezrelékre csökkent, vagyis még mindig fogyunk. (KSH via MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.