A rendőrség kategorikusan visszautasítja, hogy politikai nyomásra léptek volna fel az Ökotárs ellen

POLITIKA
2015 január 29., 17:26
comments 76

Csütörtök kora délután adta ki Ökotárs Alapítvány a közleményét, amiben arról írtak, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság január 23-án kelt határozatában helyt adott panaszuknak, amit a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai által szeptember 8-án, az Ökotárs székhelyén végrehajtott házkutatás miatt tettek.

Mint írták, a bíróság megállapította, hogy a házkutatás idején hűtlen kezelés bűntettének gyanúja egyáltalán nem állt fenn, jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntette miatt nyomozás pedig nem volt folyamatban. Az Ökotárs üdvözölte a bíróság döntését, ugyanakkor aggasztónak tartja azt a jelenséget, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda egyértelmű politikai nyomásra törvénysértő házkutatást, lefoglalást hajt végre Magyarországon.

Csütörtök késő délután megérkezett a rendőrség válasza is, a police.hu oldalán közzétett közleményt szó szerint idézzük:

„A rendőrség a feladatának ellátása során pártbefolyástól mentesen jár el.” (a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény)

Magyarország rendőrsége kategorikusan visszautasítja az Ökotárs Alapítvány 2015. január 29-én 12 óra 53 perckor az Országos Sajtószolgálat útján közzétett közleményét, amelyben politikai nyomásra történő eljárásnak minősíti a 2014. december 19-éig ellene folytatott nyomozás keretében végzett házkutatást és lefoglalást. Az Országos Rendőr-főkapitányság leszögezi: feladatait a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény előírásainak mindenben megfelelően, pártbefolyástól mentesen látja el."

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.