A 90 éves zimbabwei diktátor lett az Afrikai Unió elnöke

külföld
AFP PHOTO POOL SIPHIWE SIBEKO

Az Afrikai Unió székhelyéül szolgáló etióp fővárosban összegyűlt afrikai vezetők megválasztották az Afrikai Unió soros elnökét, aki a következő közgyűlésig fogja vezetni a szervezetet. Ban Ki Mun ENSZ főtitkár a csúcstalálkozón arról beszélt, hogy

"az afrikai vezetőknek végre meg kell hallaniuk a népeik szavát."

Az állam- és kormányfők ennek szellemében megszavazták, hogy Zimbabwe diktátora vezesse a szervezetet a következő évben. Robert Mugabe a mauritániai elnöktől, Mohamed Ould Abdel Aziztól veszi át a tisztséget.

Az Afrikai Unió elnökének általában a következő taggyűlésnek otthont adó ország államfőjét választják, de tettek már kivételt. 2005-ben a dárfúri népirtások miatt Szudán diktátora, Omar al-Bashir helyett a nigériai elnököt, Olusegun Obasanjót nevezték meg az Afrika Unió elnökének.

A zimbabwei gazdasági csoda szimbóluma, a száztrillió dolláros. Az elszabadult hiperinflációnak végül a helyi valutának a piacról kivezetése vetett véget. (Fotó: wikipédia)

Az egykori Dél-Rodéziát a függetlenség 1980-as kikiáltása óta vezető Robert Mugabe kihalófélben lévő diktátortípus, ő a klasszikus oszd meg és uralkodj elvek alapján, vasmarokkal irányítja Zimbabwét. A gerontokrácia konzervál, annyira, hogy a kormánypárt pár hete bejelentette, hogy Mugabe 2018-ban is indulni fog az elnöki címért.