Tiltakoznak a rendvédelmi szervezetek

politika
2015 február 02., 07:17
comments 56

A Népszava úgy tudja, nagy a felzúdulás a rendvédelmi dolgozók körében. A kormány február 4-ig véleményezteti a szolgálati törvény módosítását, és ebben több olyan változás is van, amelyikkel szemben komoly ellenállás formálódik.

„A szolgálati törvény az illetményemelést leszámítva egyértelműen az állomány eddig meglévő jogainak további csökkenését, elvonását tartalmazza, ezért a javaslatot a szolgálati viszonyban állók, többsége érdekében nem támogatják”

mondta el a lapnak Powell Pál, a Belügyi Érdekegyeztető Tanács Munkavállalói Oldal elnöke.

A főbb kifogások a következőek:

  • a Magyar Rendvédelmi Kar tagja, tisztségviselője nem lehet olyan személy, akit szakszervezeti tisztségviselőnek választottak
  • a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai nem hozhatnának létre érdekvédelmi szervezetet

Ezen felül a törvényjavaslat szövegéből úgy tűnik, mintha korlátozni szeretnék a hivatásosok Facebook-tevékenységét is. A javaslat szövege szerint

„A hivatásos állomány tagja az internetes felületen, magánszemélyként történő megnyilvánulása, magánvélemény nyilvánítása során a hivatásos állományba tartozására vonatkozó adatot nem hozhat nyilvánosságra.”

Ez a lap szerint azt is jelentheti, hogy a hivatásosok „nem közölhetnek magukról egyenruhás fotókat, meg sem említhetik, hogy mi a foglalkozásuk.”

A legnagyobb felháborodást a külföldi utazással kapcsolatos új javaslatok okozzák. Az eddig csak a titkosszolgákra kiterjedő gyakorlatot - amely szerint minden külföldi utazást előre be kell jelenteni, és a felettes akár meg is tilthatja - valamennyi rendvédelmisre kiterjesztenék.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.