A török kormány visszavonta Erdogan legnagyobb politikai ellenfelének útlevelét

külföld
2015 február 03., 21:59
comments 37

Fethullah Gülen egykoron Recep Tayyip Erdogan egyik legfőbb szövetségesének számított, de az utóbbi években kifejezetten elmérgesedett köztük a viszony. Az Egyesült Államokban élő imámnak a mai napig komoly befolyása van a török politikai életre, de az utóbbi egy évben Erdogan számos lépése szólt arról, hogy Gülen szerepét visszaszorítsa.

Az eddigi leglátványosabb és szimbolikusabb lépés keretében pedig kedden a török sajtóban megjelent a hír, hogy a kormány visszavonta Gülen útlevelét. Az ok az, hogy szerintük az imám egy párhuzamos állam kiépítésén dolgozik, és őt okolják a kormány szerint kitalált korrupciós botrányért is, ami 2013-ban robbant ki, és ami számos Erdogan közelében álló személyt befeketített.

photo_camera Erdogan és Gülen (AFP)

Gülen tagadta a részvételét a botrány kitörésében, Erdogan viszont számos rendőrfőnököt, ügyészt és bírót lecserélt, mert attól félt, hogy ellenfeléhez lojálisak. Gülen szerint a török elnök, aki többszörös miniszterelnöki megbízatás után próbálja most Törökországot egy prezidenciális rendszer felé kormányozni, egy totalitarizmus felé halad.

A török CNN információi szerint a törökök január 28-án értesítették az amerikai felet, hogy hamis állítások megtétele miatt bevonták az útlevelet. Gülen 1999 óta él önként vállalt száműzetésben Pennsylvaniában. A lépés egy újabb jele lehet annak, hogy a török kormány idővel Gülen kiadatását fogja kérni Washingtontól. Amit a várakozások alapján az amerikai kormány várhatóan nem fog teljesíteni.

Gülen kedden a New York Timesban megjelent véleménycikkében azt írta, hogy Erdogan választási győzelmét használja arra, hogy figyelmen kívül hagyhassa az alkotmányt és hogy elnyomja a kisebbségeket.

A két korábban szövetséges politikus között vélhetően azért romlott meg a viszony, mert Erdogan tartani kezdett Gülen befolyásától. Gülen vezeti a Hizmet (Szolgálat) nevű nemzetközi, modern, pacifista iszlám vallási-szociális mozgalmat, melynek iskoláiban a jelenlegi török elit jelentős része megfordult.

2013-ban Erdogan keresztülvitt a török parlamenten egy olyan jogszabály-módosítást, ami egy speciális, fizetős iskolatípust szüntetett volna meg, épp az olyanokat, amilyeneket Gülen mozgalma működtet. Az imám nem várt sokáig a válasszal, 2013 decemberében ki is robbant Törökország talán valaha volt legnagyobb korrupciós botránya, melyben a rendőrség számos, Erdoganhoz feltétlenül hű üzletembert és hivatalnokot vett őrizetbe. Legutóbb december közepén csapott le a rendőrség ismerten Gülenhez köthető újságok szerkesztőségeire. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.