Most, hogy Oroszország éppen atomtöltetekkel felfegyverzett stratégiai bombázókkal sértegeti a NATO-tagállamok légterét, miközben Ukrajnában az orosz nehézfegyverekkel felszerelt, mi több, valószínűleg az orosz hadsereg alakulatai által támogatott szeparatisták minden korábbinál nagyobb offenzívát indítottak Kelet-Ukrajnában, Vlagyimir Putyinnak ismét sikerült magára irányítania a nyugati média figyelmét.

És ha már így alakult, a nyugati média minden eddiginél keményebben bánik az orosz elnökkel. Hogy mást ne mondjak, az Independent publicistája, Joan Smith szimplán

veszélyes pszichopatának

nevezte, akivel nincs is értelme tárgyalni. Európa vezetői hibát követnek el, ha azt hiszik, hogy „a klasszikus pszichopata tüneteket mutató”, leginkább talán Sztálinhoz hasonlítható Putyint úgy kezelnék, mintha normális volna.

Csak egy árnyalatnyival van jobb véleménnyel Putyinról Richard Fenning, a Control Risk nevű nemzetközi kockázatelemző vezérigazgatója. Ő a Forbes-ban idézi azt a korabeli KGB-s elemzést, amit a fiatal Putyinról írtak:

„veszélyérzete alacsony”.

Hogy ez valóban korabeli jellemzés volt, vagy csak utólag illesztették be az életrajzba, bizonyítandó a tökösségét. Akárhogy is, szerinte az a 15 év, amióta Putyin hatalmon van, elég kellett volna rá, hogy a jellemzés találó-e. Ehhez képest szerinte az ukrajnai válság egyelőre csak azt bizonyította, hogy

az amerikai és európai vezetőknek kevés fogalmuk van Vlagyimir Putyinról és a szándékairól.

Legalábbis kevés fogalmuk volt. Az elmúlt hónapokban ez változni látszik, legalábbis a nyugati vezetők hozzáállása változóban van. A változás motorja pedig az az Angela Merkel, aki a nyugati közmegegyezés szerint a leginkább megértheti Putyint.

Merkel az NDK-ban nevelkedett, mindössze száz kilométerre Drezdától, Putyin első KGB-s állomáshelyétől. Kitűnően beszél oroszul: tavaly októberben, azon a milánói csúcson, amiről Putyin szándékosan órákat késett, hogy kizökkentse tárgyalópartnereit, oroszul rivalt rá az ukrán elnökkel valamin oroszul vitatkozó Putyinra.

Merkel és Putyin kapcsolatát korábban mindig is barátinak tartották – bár legendás volt 2007-es találkozójuk, amikor Putyin azzal hozta zavarba a kutyáktól köztudottan rettegő Merkelt, hogy tárgyalásuk közben egyszercsak beeresztette a terembe labradorját, persze mindezt akkor, amikor a hivatalos fotók készültek. Mostanra ez elmúlt.

Merkel ugyan nyilvánosan sosem mondta, de egy EU-diplomata szerint a többi európai vezető elött nyiltan lehazugozta Putyint. Aki vitathatatlanul rászolgált a jelzőre, ha mással nem, akkor azzal az elég udvariatlan húzással, hogy

miután hetekig tagadta, hogy orosz csapatok lennének a Krímen, az elcsatolása után már lelkesen dicsőítette a félszigetet megszálló orosz különleges egységeket, akiket aztán még egy újonnan alapított orosz állami érdemrenddel is kitüntetett.

Hogy idáig jutottunk, abban a legnagyobb szerepe a tavaly novemberi brisbane-i G20 csúcstalálkozónak volt. Ezen Merkel négyszemközt tárgyalt Putyinnal. Tanácsadói szerint a német kancellár abban bízott, hogy ennyire szűk körben Putyin talán képes lesz elmondani, tulajdonképpen mik is a céljai.

A beszélgetés nem sikerült túl jól. A történteket ismerők szerint Putyin bő két órán át sorolta az oroszok történelmi sérelmeit a NATO és az EU keleti bővítésén át az iraki, afganisztáni és líbiai háborúkig. Merkel igyekezett visszaterelni a szót az ukrán válságra, hátha ki tudja deríteni Putyin szándékait, hogy aztán az alapján valamilyen diplomáciai megoldást találjanak. De Putyin ehelyett inkább előállt ötletével, hogy az ukránoknak ugyanúgy kéne kezelnie a kelet-ukrajnai szeparatistákat, ahogy ő kezelte a csecsenföldi problémát:

fizessék le a szakadár vezetőket.

A beszélgetés négy órán át tartott, utána Putyin és Merkel is komoran távozott - Putyin nem sokkal később sértetten el is repült Brisbane-ből, meg sem várva a csúcstalálkozó végét. Így már nem is hallhatta Merkel másnapi beszédét, amiben arról beszélt, hogy mennyire elképzelhetetlennek tartotta mindenki azt, ami mégis megtörtént. Hogy 25 évvel a berlini fal leomlása után egy állam ez egész európai rendet megkérdőjelezi.

Ezután Putyin környezetéből már azt terjesztették, hogy „Putyin és Merkel sohasem állhatta egymást”, csak profiként igyekeztek álcázni az egymás iránt érzett megvetésüket.

Ez volt az a pillanat, amikor a Nyugat végre megértette, hogy korábbi reményeik és hitük abban, hogy a szoros gazdasági együttműködés és a globalizáció civilizálhatja Oroszországot, alapvetően hibás.

Pedig novemberben a mostanihoz képest még egész biztató volt a helyzet – bár az már akkor is látszott, hogy a két és fél hónappal korábban kötött minszki tűzszünet csak papíron létezik. De míg januárig viszonylag alacsony intenzitással folytak a harcok, elsősorban a stratégiai fontosságú donyecki reptér környékén, januárban a lázadók újabb nehézfegyvereket kaptak és offenzívát indítottak Mariupolnál, aztán a donyecki-luhanszki fronton is. Putyin pedig folytatja kettős játékát: nyilatkozataiban békére hív, de határozottan elutasít minden engedményt, és csak úgy hajlandó tárgyalni, ha Ukrajna elismeri az elmúlt hetekben megszerzett területeket is.

Mindezek alapján úgy tűnik, hogy Putyin, ha nem is feltétlenül őrült, a rendezésben sem érdekelt. „Talán a tanácsadói azt mondják neki, hogy Oroszország jobban jár egy olyan világgal, amiben nincs rend” – mondta egy volt német nagykövet a Financial Timesnak. (Címlapkép: Chris Jackson / Getty Images News.)