A szürke ötven árnyalata kasszasiker lett Magyarországon

FILM
2015 február 13., 08:32
comments 246

A világsikerű könyvből készült film a kritikusok és az imdb-n szavazók szerint is borzasztó (de állítólag még így is jobb, mint a könyv). De úgy tűnik, mégiscsak ez kell a népnek, Magyarországot is ideértve.

Hogy a nézők mennyire távoztak elégedetten a moziból a Valnetin-napra időzített erotikus-romantikus film után, nem tudom, de a forgalmazó szerint az anyagi siker hatalmas:

A szürke ötven árnyalatát csütörtökön 28 397 néző látta, így a film 37 145 487 forintot hozott. A szerda esti bemutatóval együtt pedig 57 549 999 forintot és 44 150 nézőt ért el.

Utoljára a Hobbit-trilógia 3. része volt nagy sikernek tekinthető tavaly decemberben, de az is csak 37 874 400 foritot hozott az első napon, korábban pedig a Galaxis őrzői számított nagy dobásnak 33 milliós bevétellel. Tehát az A szürke ötven árnyalata igazi kasszasiker.

Megkérdeztem a forgalmazót, hogy mi lehet az anyagi siker titka ekkora kritikai ellenszélben. Mint írták: „Kint azért sok a pozitív kritika is, már abban az értelemben, hogy ez a film pont az lett, ami – tehát a rajongók nem csalódtak, a Facebookon például inkább pozitív a visszajelzés. a kampány során elfogadták a szereplőket, és sikerült felidéznie a filmnek, amit a könyvben annyira szerettek.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.