• Egyre több menekült próbál Szerbiából Magyarországon keresztül Nyugat-Európába jutni.
• Mióta Szerbia az EU nyomására úgy döntött: elfogadja a koszovói személyi okmányokat az országban, főleg koszovói albánok kelnek útra.
• Sokszor több nyelven beszélő fiatalok vagy kisgyerekes családok indulnak el, mert reménykednek abban, hogy Nyugaton jobban élhetnek majd.
• A legtöbben eddig Ásotthalom és Mórahalom térségében keltek át a magyar-szerb határon, de február elejére annyira megnőtt az itt begyűjtött migránsok száma, hogy a magyar és a szerb rendőrség is különleges egységeket vezényelt a térségbe.
• A Szabadka külvárosaiban várakozó menekültek többsége ezért új útvonal után néz, de néhányan így is elindulnak Ásotthalom irányába.

„Néhány hülye még most is Ásotthalom felé próbál átjutni a határon.

Nekik nem probléma, ha elkapják őket a rendőrök. Vagy nem értik a dolgokat, vagy mindegy nekik, meddig jutnak. Ha visszaviszik őket Koszovóba, újra jönnek majd. Mi nem tudunk újra próbálkozni, otthon már semmink sem maradt. Nekünk ez az egy dobásunk van, ezért tegnap el is döntöttük, hogy nem Ásotthalom felé megyünk.”

Gezim 26 éves koszovói albán. Február elején indult el a Pristinától délre található Lipjanból, hogy a szerb-magyar határon átkelve az EU területére jusson. A végső cél Németország, de azt mondja, Ausztriával is elégedett lenne. Mindenképp német nyelvterületre menne, mert jól beszél németül, ez pedig segítheti abban, hogy jó állást találjon. Gezim jogot hallgatott Pristinában, de azt mondja, nem fejezte be az egyetemet, inkább dolgozni próbált helyette. Hosszú távú munkát azonban otthon sehol nem kapott.

A fiatal koszovói férfival Palicson, Szabadka egyik külvárosában akadtam össze. Akkor már negyedik napja lakott egy lerobbant fogadóban. Palicson sok ilyen szálláshely van, főleg télen, mivel a község nyáron kedvelt fürdőhely. Gezim szerint sok szegényebb menekült inkább elhagyatott gyárcsarnokokban, a régi téglagyárban, vagy a szabadkai temető környékén húzza meg magát, de ők inkább fizettek a rendezettebb szállásért.

„Ha nem megyünk szállásra, tönkremennek a ruháink. Ha rosszak a ruháink, könnyebben észrevesznek a rendőrök.”

- magyarázta. A palicsi szálláskeresés legfontosabb oka azonban az volt, hogy Gezim 31 éves bátyjával, annak feleségével és az ő 5 éves gyerekükkel vágott neki az útnak, a kisfiúval pedig féltek szállás nélkül maradni. Szobájukért azonban naponta fizetnek, így folyamatosan fogy a Pristina-Belgrád és a Belgrád-Szabadka buszutak miatt így is megtépázott vagyonuk. Gezim azt mondja, így négyen kicsit több mint 1000 euróval vágtak neki az útnak. Szerinte fejenként 250-300 euróból meg lehetne úszni az utat, ha spórolnak a kaján és a szálláson, de azt mondja, nekik eddig nem úgy jött ki a lépés, ahogy tervezték.

A család először kedden akart átkelni a szerb-magyar határon Ásotthalomtól délre. A menekültek szeretik ezt a szakaszt, mert nagyrészt erdő borítja erre a vidéket. Csak a többnyire sekély Kőrös-éri-főcsatornán kell átvágniuk, majd könnyen eltűnhetnek az erdőben, amíg fuvart nem találnak Szegedig vagy Kiskunhalasig, onnan pedig Budapestre. Ásotthalom környékén tele is az erdő a menekültek eldobált ruháival, tábortüzeik maradványaival, szerbiai buszjegyekkel és még Koszovóban vásárolt csokiszeletek papírjaival. Miután átkelnek a főcsatornán, itt, az erdőben cserélik le vizes ruháikat, és igyekeznek megmelegedni a tüzeknél annyira, hogy újult erővel vághassanak neki Magyarországnak.

Gezim és családja azonban komoly bajba került: már kedden is azért fordultak vissza, mert a Szabadka térségében várakozó koszovóiak körében híre ment, hogy a magyar és a szerb rendőrség megerősítette a határellenőrzést Ásotthalom környékén. Geziméknek ez nagy probléma, hiszen a szerb rendőrök hazaindítanák őket, ha pedig a magyar rendőrök gyűjtik be a családot, akkor már Magyarországon menedékkérelmet kell benyújtaniuk.

Gezimék viszont ezt a lehetőséget Ausztriára vagy Németországra tartogatják.

„Tudtuk, hogy jönnek majd rendőrök, csak reménykedtünk benne, hogy mi még átjutunk.” - mondta. „Ha több pénzünk lenne, hagynánk az egészet, és elmennénk Horvátország felé, ahogy a legtöbben az utóbbi napokban. De nincs elég pénzünk, így nem maradhatunk a fogadóban sem. Menni kell.”

Gezim abban állapodott meg a bátyjával, hogy először ő kel át, Ásotthalomtól pár kilométerre nyugatra, Tompa térségében. Ha sikerül, telefonon mondja majd el a bátyjának, merre érdemes jönnie a családdal. Ha nem telefonál, akkor a bátyjáék más határszakaszon próbálkoznak. Gezim szerint van esélye Tompánál, de úgy tudja, arrafelé kevesebb az erdő és több a szántóföld, így nehezebb lesz elbújnia. Mikor azt kérdeztem, honnan tudja mindezt, szinte kinevetett.

„Mit hisztek ti Magyarországon, hogy mezítláb jövünk egy batyuval?

Hogy olyanok vagyunk, mint a marhák? Telefonos riadóláncaink vannak, hálózatokat működtetünk, otthon még saját Facebook-csoportunk is van, ahol tippeket adunk egymásnak. Meg azt se higgye senki, hogy hozzánk nem jutottak el a hírek, hogy a hétvégén több száz menekültet gyűjtöttek be Ásotthalomnál. Tudunk mi mindenről.”

Hamarabb kellett volna jönni, riporterkém!

Eközben a határ magyar oldalán, Ásotthalmon a helyiek már-már mentegetőznek a kocsmában összegyűlt újságíróknak, hogy alig vannak menekültek a faluban.

„A hét végén kellett volna jönniük, vagy a múlt héten. Úgy higgyék el, hogy akkor az 55-ös úton, Mórahalomtól idáig kerülgetniük kellett volna a menekülteket, annyian voltak. De hát azóta biztos hírét vették azok is, hogy tele van már rendőrrel a vidék.”

A vidék valóban tele volt rendőrrel. Ásotthalom és Mórahalom helyi rendőrsége önmagában nem bírt a menekültek januári áradatával, ezért az utóbbi napokban már Nyírbátorból vezényeltek ide készenléti rendőröket, a falut körülölelő erdőben pedig minden második-harmadik tisztáson rendőrségi buszok várakoztak. A határ szerb oldalán is megerősítették az őrizetet, miután hétfőn szerb, magyar, német és osztrák tisztviselők tárgyaltak a kialakult helyzetről Belgrádban, és ezután Szerbia egy különleges rendőri egységet vezényelt a határra, ami hőkamerákkal vadászik a határsértőkre.

Ásotthalmon azonban a helyiek jórészt így is a szerb hatóságokat hibáztatják.

„Nem csináltak azok eddig semmit. Most kirakatból lehet, hogy csinálnak valamit, de hát éppen nekik jó, ha egyre kevesebb albán van Koszovóban. Arányaiban annál több a szerb.”

- kombinált egy biciklit toló idős férfi Ásotthalom főutcáján.

A helyiek jórészt egyetértettek abban, hogy durva biztonsági fenyegetést a menekültek nem jelentenek a falura. „Jönnek, aztán már mennek is tovább” – mondták. Az persze gyakori, hogy az ásotthalmi tanyavilágban elszigetelten élők megijednek, ha éjjel egy nagyobb csoport menekült érkezik a tanyájukra, és egy kicsit erőszakosabban kérnek vizet vagy útbaigazítást.

„Jámborak ezek tulajdonképpen. Azért jönnek ide, az Unióba, hogy befogadjuk őket, nagyon jól tudják, hogy nem jó egy ilyen viszonyt azzal kezdeni, hogy erőszakoskodnak.”

A kocsmában viszont többen meséltek történeteket ellopott biciklikről és autókról, amiket később néhány faluval arrébb, vagy – egy szélsőséges esetben – Párizs külvárosában találtak meg. Más, higgadtabb falusiak szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy minden ilyen bűncselekményt a menekültek követtek el, sokan inkább csak azért fognak mindent rájuk, mert most éppen ők foglalkoztatják a közvéleményt.

„A menekültek nem ellenkeznek a rendőrökkel, nem maradnak itt hónapokig. Elég volt csak hétvégén elmenni a rendőrségi gyűjtőpontok mellett. Volt, hogy 90-100 menekültre vigyázott 1-2 rendőr, mégsem volt semmilyen balhé” - mondta egy fiatal fiú a mórahalmi buszpályaudvaron. Ásotthalmon egy idős nő így összegezte a véleményét:

„Jönnek, aztán mennek. Ezzel nem lehet mit csinálni. Mondja itt a Toroczkai, hogy kerítést kell felhúzni a határon. De hát jönnének ezek a kerítésen át is.

Ha helyükben lennék, jönnék én is.

Ez már csak így megy, hogy a szegény ember mindig megy a gazdag országba.”

Csütörtökön már többnyire üres volt az ásotthalmi gyűjtőpont. Ez az a hely, ahol a járőrök által begyűjtött menekültek várakoznak a fuvarra, ami beszállítja őket Szegedre vagy Mórahalomra a kihallgatásra, ahol majd menedékkérelmet adhatnak be. A helyiek azt mondták, hogy az elmúlt napokban nagy Ikarusokkal kellett elszállítani az összegyűjtötteket, csütörtökön azonban már elég volt egy-egy kisbusz is. Az ásotthalmi gyűjtőponton négy-öt fiatal menekülttel találkoztam, ők láthatóan nem bánták, hogy begyűjtötték őket. Szívesen pózoltak a fényképeken, maguk is készítettek szelfiket. Ők sajnos Gezimmel ellentétben sem angolul, sem németül nem beszéltek, így csak annyit sikerült kiszedni belőlük, hogy Koszovóból érkeztek és Németországba szeretnének menni.

„Germany best, Deutschland gut”

– hajtogatták nevetve, majd viccelődve pénzt próbáltak kérni a róluk készített képekért.

„Sokuknak ez buli. Mikor eljutnak idáig, sokan önként is jelentkeznek a rendőröknél. Ki azért, mert annyira fáradt, hogy nem tud tovább menni, ki meg azért, mert azt hiszi, hogy ha Magyarországon beadja a menedékkérelmet, akkor az olyan, mintha az egész EU-ban adta volna be. Ha meg esetleg hazaküldik őket, általában vissza tudnak jönni” – magyarázta egy helyi nő, aki több menekülten próbált már segíteni, ahogy tudott. Számára eddig az volt a legsokkolóbb élmény, mikor mínusz öt fokban találkozott egy hat hónapos terhes, fiatal nővel.

„Fehér tornacipőben gázolt a hóban, látszott rajta, hogy nem tud tovább menni. Jelentkezett is a rendőröknél.”

A hivatalos magyar rendőrségi becslés szerint 2015-ben naponta nagyjából 1000 koszovói érkezett Magyarországra Szerbia felől. Szeptember óta több mint 30 ezer ember nyújtott be menedékkérelmet Magyarországon, ez a szám a 2013-as éves adat ötszöröse, és ebbe nem számítanak azok, akiknek sikerült átcsusszanniuk a határon anélkül, hogy a rendőrök begyűjtötték volna. A koszovói hatóságok szerint 2014 decembere óta összesen 50-60 ezer ember hagyta el az államot, hogy – többnyire Magyarországon keresztül – Nyugat-Európába jusson.

Akik erre jöttek, azok a legzordabb januári hidegben is gyalog tették meg a Szabadkáról a magyar határig vezető több kilométeres utat, és gyalog keltek át a jeges vizű Kőrös-éri-főcsatronán is. De Gezim szerint ez nem nagy áldozat azért, hogy kitörjenek abból a kilátástalanságból, ami Koszovóban várja őket. Mióta pedig Szerbia EU-s nyomásra úgy határozott, koszovóiak beutazásakor elfogadja a koszovói okmányokat, az elkeseredett koszovóiak ezreinek egyenes útjuk nyílt Magyarország déli határa felé.

„Nincs munka, nincs pénz, nincs semmi. A függetlenedés után mindenki örült, azt hittük, hogy elindulunk valamerre. Mostanra jöttek rá az emberek, hogy ugyanaz van, ami régen volt. Nem haladunk semerre.  Beszélek idegen nyelveket, jó munkás vagyok, nem hagyhatom magam ott rohadni Koszovóban. Most, hogy megváltoztak a szerb utazási szabályok, és könnyebben eljutunk ide, kötelességünk megpróbálni. Ha visszaküldenek, legalább tudom, hogy nem magam miatt nincs esélyem a normális életre, hanem mert ilyen a világ.”