Újra felkerült az Interpol listájára Hernádi Zsolt

Tbg
bűnügy
2015 február 17., 15:59

Újra szerepel az Interpol körözési listáján Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója, akit egyszer már a magyar cég ügyvédeinek közbenjárására az Interpol levett onnan, írja a Magyar Nemzet.

hernadi-zsolt-tamas-interpol

Hernádi Zsoltot a horvát hatóságok körözik, azzal gyanúsítják ugyanis, hogy ötmillió eurónyi kenőpénzt juttatott az akkori horvát miniszterelnöknek, Ivo Sanadernek, hogy a Mol megszerezhesse a horvát állami olajipari cég, az INA feletti kontrollt 2009-ben.

A horvát hatóságok az ügyben nyomozást indítottak, és beidézték Hernádit is, aki viszont nem jelent meg a tárgyaláson, ezért a horvátok körözni kezdték. Ezután került fel az Interpol nemzetközi körözési listájára, ám a magyar hatóságok - a nemzetközi jogszabályoknak megfelelően - nem adták ki. A Mol és Hernádi Zsolt is visszautasította a korrupciós vádakat.

Hogy miért került vissza, egyelőre csak találgatni lehet, az MNO így fogalmaz:

"A körözési listán való újbóli szerepeltetés tehát nem nemzetközi körözést jelent, hanem annak jele, hogy az Interpol nem látta indokoltnak annak további „blokkolását” adatbázisukban, hogy a horvát hatóságok keresik Hernádi Zsoltot. Vagyis az intézkedés jelzésértékű."

(MNO)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.