• Peter Oborne öt év után, 2015 elején hagyta ott Nagy-Britannia legismertebb konzervatív napilapját, a Daily Telegraphot.
• Bár az okokat eleinte nem akarta nyilvánosságra hozni, azóta kitört az évtized bankbotránya és utána már ő is borított: a brit jobboldal legbefolyásosabb lapjában nem jelenhettek meg olyan cikkek, melyek kellemetlenek lettek volna a lap legnagyobb hirdetői számára.
• Oborne írása nagyon izgalmas olvasmány, ha valakit közelebből is érdekel az az itthon sem ismeretlen jelenség, hogy hogyan férkőznek be a tulajdonosi érdekek a mindennapi szerkesztőségi munkába. 

„A szabad sajtó nélkülözhetetlen egy egészséges demokráciához. Az újságírásnak célja van, és az nem csak a szórakoztatás. Hanem hogy ne legyen cinkosa a politikai hatalomnak, nagyvállalatoknak és gazdag embereknek. Az újságoknak végső soron alkotmányos feladata, hogy elmondják olvasóiknak az igazat”

– összegez cikke végén Peter Oborne, és a történtek alapján még azt is elhihetjük neki, hogy komolyan gondolja. Az újságíró lelkiismereti okok miatt (ennek magyar megfelelőjéhez lásd a Simicskát Orbánra cserélő csapat lelkiismereti okait) hagyta ott a konzervatív médiaerődöt, a hatalmas politikai és közéleti befolyással rendelkező Daily Telegraphot.

Oborne nem tudott kibékülni azokkal a változásokkal, amelyek az utóbbi években történtek a lapnál. Kifogásai közül sok elem ismerős lehet bárkinek, aki olvasott mostanában elemzéseket a digitális újságírás jelenéről: kattintásvadászat, szenzációhajhászás, az online szempontok betüremkedése a nyomtatott verzióba és így tovább. Ebben sok meglepő nincs is. A konzervatív lapcsaládot 2004-ben vásárolták meg a Barclay testvérek, a milliárdos ikerpár pedig természetesen elsősorban keresni akart az üzleten.

Oborne olyan dolgokat is kifogásol, mint hogy a lapban megjelenhettek a hárommellű nőről és hasonló témáról szóló sztorik, miközben már a szerkesztők között is akadt, aki tudta, hogy az egész egy hülyeség. Közben a laptól sorra rúgták ki költségcsökkentés címén a rutinos újságírókat és szerkesztőket, ezzel pedig a volt stábtag szerint a minőségi munka fokozatosan ellehetetlenült.

Oborne – miután érzelmes sorokban írja le, nyugalmazott alezredes nagyapja hogyan kezdte minden napját a sonkatojás fölött a Telegraph átlapozásával – talán kicsit túlzásokba is esik, amikor a folyamatosan változó világ közepén évtizedeken át megbízható sziklaként álló lap érdemeit sorolja, de az tagadhatatlan, hogy az újságnak nagyon komoly társadalmi és politikai befolyása volt Nagy-Britanniában, a Telegraph robbantotta ki az elmúlt évtized legnagyobb botrányát is, a képviselői költségtérítések ügyét.

Azóta viszont a lap minősége zuhant, a tulajdonosok pedig egészen odáig merészkedtek, hogy egy amerikait neveztek ki a szerkesztőség élére. (Vicces eleme Oborne írásának, hogy a rengeteg panasz között is érezni, ez önmagában mekkora csapás volt a konzervatív brit bástyára.) Ezután fordulhatott elő az is, hogy a lap címoldalán megjelenhetett egy cikk, a címben azt ígérve, hogy szarvasvadászatról fog szólni, miközben a szarvaslesről szólt. Ez apró hibának tűnhet, de Oborne siet aláhúzni, hogy egy olyan szerkesztőség életében, mint a Telegraph, ezek a különbségek teszik ki a lényeget.

Oborne elégedetlenkedett, látta, hogy rossz irányba mennek a dolgok, de mindez még nem feltétlen vezetett volna, ahhoz hogy felmondjon.

A HSBC-cikkek egyszerűen eltűntek

Az újságíró 2014-ben kezdett el dolgozni egy anyagon: több brit muszlim olvasójuk is jelezte, hogy az angol székhelyű óriásbank, a HSBC mindenféle ok nélkül egyszerűen megszüntette a számlájukat. Oborne megírta a cikket, amit szóban a szerkesztői is támogattak. Azonban miután leadta, egyre csak húzódott a megjelenése. Amikor elkezdett érdeklődni, hogy miért, azt a választ kapta, hogy jogi problémák vannak. A jogi osztály viszont nem tudott semmiről. Addig erősködött, míg az egyik lapvezető végül elmondta neki, hogy ügyeik vannak a bankkal, és ezért nem ment ki a cikk. Oborne végül az openDemocracy nevű weboldalon jelentette meg a cikkét, azóta is ott olvasható.

Viszont a történtek után vérszemet kapott, és elkezdett utánanézni, hogy lapja hogyan kezelte korábban a HSBC ügyeit. És sorra kerültek elő a gyanús dolgok: a bankcsoportot érintő kisebb botrányok, melyeket a többi brit lap komoly terjedelemben és hangsúlyosan kezelt, a Telegraph jellemzően eldugva, pár sorral intézte el. Kiderült az is, hogy a lap egyik gazdasági elemzője írt egy cikket arról, hogy hongkongi elemzők szerint óriási fekete lyuk tátong a HSBC kitettségei mögött, ez a cikk pedig egyszerűen eltűnt a Telegraph honlapjáról. A cikk szerzője azóta amúgy már távozott a laptól.

További vizsgálódva pedig kiderült, hogy nem csak a HSBC volt kivételezett partner, a Telegraph hasonlóan látványosan kezelte alul azt is, amikor például a Tesco adótrükközéseivel volt tele a többi brit lap. Miközben többször is kiemelt helyen szerepeltek náluk olyan sztorik, mint hogy mennyit költ az áruházlánc a rákellenes küzdelemre vagy hogy van egy macska, aki négy évet élt egy Tescóban.

Amikor a tulajdonos spiderként fonja körbe a szerkesztőséget

Oborne egy ponton úgy érezte, elég bizonyítékot talált, és levelet írt a főszerkesztőnek meg a tulajdonosoknak. Többször tárgyaltak, marasztalni próbálták, de úgy döntött, hogy ez nem fér bele, és felmondott. Csendben akart távozni, mert nem akart ártani a lapnak, ahol szerinte még mindig rengeteg nagyszerű újságíró dolgozik, akik az egyre lehetetlenebb körülmények között próbálják a lehető legjobbat kihozni a Telegraphból.

Február nyolcadikán, egy vasárnapi este a Nyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma írta meg, hogy a HSBC hogyan segített többek között fegyverkereskedőknek és gyémántcsempészeknek, hogy adót kerüljenek és pénzt mossanak. Az ügyet az összes jelentős lap felkapta, másnap vezető hír volt az összes brit lap címoldalán. Kivéve egyet, persze.

Hétfőn egy árva sort sem szenteltek az ügynek, kedden hat vékony bekezdés a második oldal közepén, hét bekezdésecske az üzleti rovat közepén szerdán. A Telegraph csak akkor harapott rá kicsit jobban a sztorira, amikor kiderült, hogy esetleg az adóelkerülésekhez munkáspárti képviselőknek is lehet köze.

Ezek után döntött úgy Oborne, hogy a nyilvánosság elé lép. Egyrészt mert félti egykori munkahelyének jövőjét. A lap olvasói ugyanis megbíznak abban, amit náluk olvasnak, a Telegraph viszont rendre megcsalja őket, amikor ennyire fontos ügyeket egyszerűen elhallgatnak. Másrészt pedig mert szerinte már rég nem csak egyetlen újság sorsáról van szó. Oborne szerint az elmúlt években sorra bukkantak fel azok a rejtélyes hátterű lapigazgatók Nagy-Britanniában, akik arról kívánnak dönteni, mi férhet be igazságként a lapjukba.

Oborne felmondása óta még durvább dolgokat is kiderített a Telegraph és a HSBC viszonyáról. Például hogy három évvel ezelőtt a lap külön nyomozócsoportot tartott fenn, melynek egyik feladata éppen az lett volna, hogy gyanús HSBC-számlák után nyomozzanak. Születtek is ebből cikkek 2012 novemberében, ezek közül azonban három ma már nem elérhető a Telegraph honlapjáról. Utána pedig mintha félbevágták volna a nyomozást, nem jelent meg több cikket. Az ügyön dolgozó újságíróknak le kellett törölniük minden releváns dokumentumot, az ügybe pedig a Barclay testvérek ügyvédei is beszálltak.

Utólag visszanézve értette meg Oborne, mekkora balhé mehetett ekkor a háttérben. A bank felfüggesztette összes hirdetését, ami pedig Oborne informátora szerint hatalmas bevételt jelentettek a lapnak. Végül 12 hónap alatt sikerült visszacsábítani a bankot, ez idő alatt pedig semmiféle kritikus hang nem jelenhetett meg róluk.

Jött a hitel, mentek az elvek

Oborne cikkének megjelenése után mind a Telegraph, mind a HSBC képviselői visszautasították, hogy reagáljanak az állításokra. Közben viszont a sztori elkezdett továbbgördülni, a Guardian például alig leplezett lelkesedéssel ugrott bele a régi ellenfél elleni harcba, és csütörtökön már arról írtak, hogy a Barclay testvérek éppen akkor kaptak egy 250 millió fontos kölcsönt rosszul működő befektetéseik megtámogatására a HSBC-től, amikor a Telegraphnál irányelv lett, hogy nem lehet rosszat írni Európa legnagyobb bankcsoportjáról.

A most előkerült szerződésekből pedig hétre pontosan megmutatható, hogyan történt egy nagyon éles változás 2012 végén a szerkesztési elvekben, épp akkor, amikor az ikerpár személyes kezességet vállalt a hatalmas hitelért.

Csütörtökön végül a Telegraph is megszólalt, a szerkesztőségi cikk annyira erős, hogy akár Németh Szilárd vagy Rogán Antal is írhatta volna: 

„Ez a lap nem kér bocsánatot azért, ahogy beszámolt a HSBC csoporttal és a svájci leánybankjával kapcsolatos szabálysértési vádakról. Vádakról, melyekről olyan lelkesen számol be a BBC, a Guardian és az ők ideológiai lelki társaik a Munkáspártban.”

- kezdődik a cikk, és ez még tényleg csak a kezdet, nem sokkal később jön az a rész, ahol azzal dicsekednek, hogy ők a brit üzleti élet bajnokai, akik az olcsó populizmus és romboló cinizmus korában is meg tudták védeni a brit cégeket, beleértve a pénzügyi szektort, melyek oly sok munkahelyet és adóbevételt jelentenek az országnak. És inkább nem vennének leckéket újságírásból olyan lapoktól, mint a BBC, a Guardian vagy a Times, melyek igazából a szabad piac ellenségei és igazán a Konzervatív Pártnak akarnak ártani.

Majd pár bekezdéssel lejjebb még kitérnek arra is, a többi lap honnan és milyen támogatásokat kap, míg nekik csak a piacról kell megélniük.

„Mi büszkék vagyunk arra, amire kritikusaink képtelenek vagy eleve nem is akarnak elérni: kombináljuk az újságírói kiválóságot a kereskedelmi sikerrel.”