Ezt a flakont be kéne tennem egy időkapszulába és elásnom úgy 80-100 évre. Amikor aztán kiásná a dédunokám, kiállíthatná egy vitrinben a Kárpát-sivatag kellős közepén, mint mementót arról, hogyan pocsékolta el az emberiség a természetben évmilliók során felhalmozódott erőforrásokat alig pár évszázad alatt. Az üvegfalon lecsorgó, akkor majd bizonyára igen értékes folyadékra, melyet a fagázzal hajtott Mad Max-járműveken érkező látogatók köpködnek a civilizációnkat pusztulásba sodró fogyasztói társadalom eme fantasztikus jelképének irányába, remek hidropóniás kertészetet lehet majd alapozni! Mert az a folyadék, amit ebbe a flakonba töltenek ötdecinként, nemigen éri meg majd a következő 11 ezer évet:

A palackozott víz Magyarországon eleve irdatlan pocsékolása műanyagnak, töltésre és szállításra fordított energiának egyaránt. A vezetékes víz szinte mindenhol kiváló, csak némely régiókban van szükség valóban a csapból elérhetőnél jobb minőségre. De ez a flakon, aminek feltalálója a vicces(?) súlyzóforma érdekében minden praktikumot sutba vágott, mindennek a teteje. Sikerült félliteres palackot csinálni egy liter térfogatban, fantasztikus.

A flakonban nem akármilyen vizet találunk! Olyan csodavíz ez, ami hozzáadott anyag nélkül tartalmaz olyan oxigént, ami felbomlik hasunkban, és kalóriák nélkül juttatja energiához testünket. Nem viccelek, pontosabban nem én viccelek, tessenek csak megnézni a címke üzeneteit:

Köszönjük szépen a gyártónak ezt a kellemesen selymes ízű csodát, ezt a kis hungarikumot, az értelmetlen pazarlás kisplasztikáját, 240 forintért (fél liter vízről beszélünk) egy debreceni CBÁ-ból!