Lakást keres? Mit szólna egy faluhoz?

politika
2015 február 24., 06:54
comments 52

Egy február 23-án kora este feladott hirdetés szerint napi 210 ezer forintért egy egész falut ki lehet bérelni. A hirdetés szerint a bérlő akár alpolgármester is lehet, sőt, még utcákat is átnevezhet.

Megyerbe érdemes lehet befektetnie a politikai pártoknak is:

a település része a tapolcai választókörzetnek, ahol Lasztovicza Jenő halála miatt áprilisban időközi választást tartanak. A 150 ezer négyzetméteresként hirdetett faluban biztos akad elég hely pár választózaklató aktivistacsapat elszállásolására.

A napi 210 ezer forintos bérleti díjért cserébe a bérlő kap két aszfaltozott és két murvás utcát, egy buszmegállót, egy polgármesteri hivatalt, hét vendégházat, két rendezvények tartására alkalmas házat, de még hat lovat, két tehenet és három birkát is, amit négy hektárnyi szántón terelgethet. (Via Nyugat.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.