Dubicsány: ahol semmi sem szent

bűnügy
2015 február 25., 10:59
comments 46

Február 21-én farsangi bált tartottak a békés, bukolikus, mindössze 253 lakosú borsodi kistelepülésen, Dubicsányban.

A báli forgatagba azonban belopódzott a bűn álnok kígyója, ami ezúttal egy "férfi" és egy "nő" képében férkőzött a vidám mulatozók közé. B. Dávid 19 éves és B. Ágnes 26 éves helyi lakosok álnok szándékkal érkeztek a Kossuth Lajos utcában tartott rendezvényre, az őrizetlenül hagyott hűtőszekrény közelébe férkőztek, és onnét

eltulajdonítottak egy tál töltött káposztát.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2015. február 21-én 22 óra 10 perckor érkezett bejelentés, amelynek keretében egy dubicsányi "hölgy" vázolta a helyzetet. Az Ózdi Rendőrkapitányság nyomozói a terhelteket előállításukat követően lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, akik beismerték tettüket.

B. és B. ráadásul a bűn sikamlós lejtőjén még lejjebb csúsztak, mivel a tál tradicionális magyar finomságot

el is fogyasztották.

(police.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.