Az ISIS jobban fizeti az orvosait, mint a magyar állam

külföld
2015 február 26., 13:39
comments 69

A Szíria és Irak jelentős területeit elfoglaló ISIS állásai ellen nemzetközi koalíció harcol. Viszont míg Irakban a bagdadi vezetés teljes mértékben együttműködik az Egyesült Államok vezette koalícióval a terroristák elleni csapások megszervezésében, Szíriában a Bassár al-Aszad elnök vezetése alatt álló damaszkuszi kormányzatnak hátsó szándékai is vannak.

Aszadéknak ugyanis Bagdaddal ellentétben nem az ISIS visszaszorítása az elsődleges céljuk, hanem a szíriai polgárháború megnyerése és a hatalom megtartása. Ebben pedig nem az ISIS veszélyezteti leginkább az elnököt, hanem a mérsékelt szíriai ellenzék, a szintén mérsékeltebbnek mondható Szabad Szíriai Hadsereg és az al-Kaidához kapcsolódó al-Núszra front. Ezeknek az erőknek, az ISIS-szel ellentétben hangsúlyosan Aszad elnök rendszerének megbuktatása a céljuk.

Aszad ezért elsősorban nem az ISIS, hanem a többi ellenzéki szervezet elpusztítására törekszik. Ez azért is megéri a jelenlegi szíriai vezetésnek, mert ha néhány hónap múlva csak az ISIS marad ellenzéki szervezetként Szíriában, és a nemzetközi közösségnek választania kell a terroristák vagy Aszad között, akkor minden bizonnyal Aszadot és damaszkuszi rendszerét választják, még annak ellenére is, hogy korábban több bizonyítékot is feltártak amellett, hogy Aszad rendszere gyakorlatilag népirtásokat követett el a polgárháborúban.

A Time magazin most közölt egy cikket, melyben egy szíriai üzletember írja le, pontosan hogyan működik együtt Aszad kormánya a terrorszervezettel.

Elsősorban úgy, hogy Damaszkusz igyekszik védeni az ISIS legfontosabb szíriai állásait a légicsapásoktól. Az ISIS által birtokolt legfontosabb szíriai város Rakka, és ezt a települést egyelőre nem érték sem az elméletileg a terrorszervezet visszaszorításán fáradozó szíriai hadsereg, sem a nemzetközi koalíció légicsapásai. Ezzel szemben olyan településekre mérnek csapásokat, ahol ugyan jelen van az ISIS is, de helyben erős a Szabad Szíriai Hadsereg és az al-Núszra front is. Így pedig egyelőre nem az ISIS, hanem a többi ellenzéki erő gyengül igazán.

A damaszkuszi kormányzat üzletel is az ISIS-szel, élelmiszer-szállítmányok és felszerelés is érkezik a Damaszkusz által ellenőrzött területekről az ISIS-hez. Az ISIS uralma alatt álló Rakka és Dajr ez-Zaur kormányzóságokban tovább működnek a szíriai mobilszolgáltatók is, a terroristák beengedik a szakembereiket az adótornyokhoz. A területeken tovább működhet a legtöbb szíriai bolt és áruházlánc is, a hozzájuk érkező áruszállítmányokra kisebb adót vetettek ki a terroristák, miután pedig a fuvarozók befizetik a pénz, nyugtát kapnak a terrorállam fekete logójával.

Ez érthető is, az ISIS ugyanis a frontok mögötti területein Irakban és Szíriában is minél inkább igyekszik biztosítani a rendezett élet lehetőségét az őt támogató szunnita lakosságnak. Mint ahogy ebben a cikkben is írtuk, az ISIS által elfoglalt városokban hamar újraindult a szemétszállítás, gondoskodtak a rendvédelemről és a megfelelő csatorna-, víz- és áramszolgáltatásról is. Ez azért fontos, mert az ISIS a kezdetektől fogva államnak tekinti magát, így pedig nem engedheti meg magának, hogy lakói felé azt a látszatot keltse, hogy nem képes biztosítani a rendet, hanem csak káoszba süllyednek az általa elfoglalt területek.

A Time-nak nyilatkozó üzletember mesél is arról, hogy sofőrje szerint mennyire biztonságosak az ISIS városai. A sofőr szerint a településeken rend van, a lakóknak nem is kell bezárniuk házaikat, hiszen nem történnek bűncselekmények.

Szemtanúk arról is beszélnek, hogy az ISIS a szíriai polgárháborús állapotokhoz képest rendkívül jól fizet:

a terrorszervezet olajmezőin dolgozó mérnökök havi 2500 dollárt (660 ezer forintot), az orvosok pedig 1500 dollárt (400 ezer forintot) keresnek.

Ezek a munkások lehetnek külföldiek is, de értelemszerűen csak az ISIS által megtűrt etnikumú és vallású dolgozók jöhetnek szóba. Első hallásra meghökkentőnek tűnhetnek ezek a keresetek, de az ISIS tulajdonképpen ki tudja fizetni őket, Irakban rengeteg pénzt vittek el a nemzeti bank moszuli széfjeiből, Szíriában pedig az is segíti őket, hogy Aszad rendszere közvetítőkön keresztül megvásárolja az ISIS mezőin kitermelt olajat.

A Time-nak nyilatkozó üzletember szerint persze Aszad nem ápol semmiféle szimpátiát az ISIS felé, éa a terrorszervezet és a szíriai kormány kapcsolata nem is nevezhető formálisnak, az elnök inkább pragmatikus megfontolásból döntött úgy, hogy az ISIS legyőzését hagyja a polgárháború legvégére. Ha terve sikerül, valóban ő maradhat Szíria elismert elnöke, rövid távon azonban annyit ér el, hogy a világ eddigi legbrutálisabb iszlamista terrorszervezetének egyre több és több esélye van a túlélésre.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.