Semmi nem lesz már ugyanolyan: Rákay Philip távozik a közmédiától

GYÁSZ
2015 március 02., 15:33
comments 170

A hirado.hu-n jelent meg a döbbenetes hír, hogy négy és fél év után távozik a köztelevíziótól Rákay Philip.

rakay

A közlemény szerint Rákay 2011 januárjában előbb az m1, majd az m2 intendáns-programigazgatójaként, később az MTV Zrt. vezérigazgató-helyetteseként az m1 és az m2 műsorstruktúrájának teljes megújításán dolgozott. Nevéhez fűződik többek között a Maradj talpon!, a Gasztroangyal, a Mindenből egy van, a Szálka, avagy Bagi és Nacsa megakad a torkán, a Magyarország, szeretlek!, a Fábry, a Virtuózok vagy épp A Dal című sikerműsorok elindítása, valamint az m2 gyerekcsatornává alakítása.

Tűzgyújtós műsoráról mi is megemlékeztünk.

A döntés okairól egyelőre nem tudni többet, Rákay csak annyit árult el, hogy folytatja a történelmi műsorát, a Szabadság tér 89-et, mint mondta,

"Nagyon hálás vagyok a sorsnak azért, hogy az elmúlt több mint négy évben az ötleteim egy része megvalósulhatott a közmédiában. Nehéz szívvel hoztam ezt a döntést, ám minden kreatív ember életében eljön az a pillanat, amikor úgy érzi, szüksége van szakmai levegőváltozásra, mert új ötletek megvalósítása, új feladatok és más izgalmas területek várják"

A közmédia éppen most áll hatalmas változás előtt, az m1-ből például március 15-étől a CNN mintájára (!) indul hírtelevízió.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.