Elsőre a kormánypárti képviselők leszavazták, a minisztérium mégis keresztülvinné a nőket az erőszaktól védő európai egyezményt

politika
2015 március 04., 18:44
comments 35

Egy nappal azután, hogy a Fidesz és a KDNP képviselői leszavazták (a Jobbik pedig az abortuszos marhaságuk miatt tartózkodott) azt a határozati javaslatot, amit ellenzéki képviselők nyújtottak be az Isztambuli Egyezmény magyarországi ratifikálásának felgyorsítására, közleményt adott ki az igazságügyi minisztérium.

Mint írtuk korábban is, a családon belüli (és elsősorban a nők elleni) erőszak minden formájának felszámolása a célja az Európa Tanács úgynevezett Isztambuli Egyezményének. Magyarország még tavaly márciusban aláírta az egyezményt, de azt azóta sem hirdették ki ezt itthon. 

Most, hogy a parlamenti fideszes többség nem támogatta  a határozati javaslatot, még nem jelenti a ratifikálás végét a kormány szerint. A minisztérium közleménye szerint ugyanis:

Az Európa Tanácsnak a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni harcáról, és azok megelőzéséről szóló, Strasbourgban, 2011. május 11-én kelt Egyezményéhez, ismertebb nevén Isztambuli Egyezményhez Magyarország 2014. március 14-én csatlakozott. Attól, hogy az Országgyűlés tegnap nem támogatta annak az országgyűlésihatározat-tervezetnek a tárgysorozatba vételét, amely a az Isztambuli Egyezményhez történő csatlakozást írná elő, a kormányzat elvégzi az ezzel kapcsolatos feladatait. Ezt a munkát a kifejezetten erre a célra – tehát az egyezmény ratifikálásához szükséges jogi, intézményi és pénzügyi vonatkozások felmérésére, koordinálására – létrehozott, a Nőkkel Szembeni Erőszakkal Foglalkozó Munkacsoport végzi, amely 2015. február 18-án ülésezett legutóbb. A Kormány döntésétől függően az egyezmény kihirdetéséről szóló törvény tervezete még 2015 tavaszán az Országgyűlés elé kerülhet.

Azaz még idén várható törvénytervezet, amit már nem ellenzéki képviselők fognak benyújtani, hanem a minisztérium. Az majd talán átmegy az országgyűlésen. (via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.