Nyakon szúrta a zárkatársát, így életfogytiglanra cserélte az addigi 11 éves börtönbüntetését

bűnügy
2015 március 04., 09:28
comments 38

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték azt a férfit, aki a márianosztrai börtönben nyakon szúrta egy zárkatársát. A gyilkossági kísérlet még 2012 őszén történt. A Szegedi bíróság azt is kimondta, hogy a 25 éves férfi legkorábban 25 év után bocsátható szabadon. Az ötvenedik születésnapján már talán kint lesz.

A férfi 2012. október 6-án egy madzaggal egy jó nagy adag, kábítószerként használt gyógyszert húzott fel az udvarról. Abból a vádlott és a sértett is fogyasztott, majd kártyázni kezdtek. Rajtuk kívül még kilencen tartózkodtak a cellában. Délután fél hat körül a két férfi játék közben összeszólalkozott, a vádlott ököllel többször arcon ütötte a sértettet, majd elővette az ágyban tartott, nyolc centiméteres pengéjű, a börtönökben rendszeresített - ám megélezett - kést, és azzal nyakon szúrta a sértettet.

A vádlottat két zárkatársa fogta le, és egyikük elvette tőle a kést. A zajra a fegyőrök bementek a zárkába, a sértettet először az egészségügyi körletbe, majd kórházba szállították, ahol a férfit megműtötték. A szakértők szerint az, hogy a sértett életben maradt, kizárólag a véletlenen múlt.

A vádlottat a fegyőrök elkülönítették, de az dühöngeni kezdett, tört-zúzott a zárkában, megbilincselt kezével eltörte a mosdókagylót, majd annak egy darabjával fenyegetőzött. A férfi az elsőfokú tárgyalás után írásban beismerő vallomást tett, az utolsó szó jogán pedig közölte,

megbánta a történteket.

(via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.