Orbán: Ha az igazságszolgáltatást irányíthatnám, akkor már mind börtönben lenne

POLITIKA
2015 március 06., 08:03
comments 351

Orbán Viktor ismét a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kezdte a pénteket. A miniszterelnök a veszprémi vereségről elmondta, hogy míg az első négyéves ciklus belpolitikai értelemben kényelmes volt, addig a mostani négy év

 "sokkal inkább tele lesz belpolitikai harcokkal, amikbe bele kell állni".

A veszprémi bukó szerinte azért történt, mert a választók nem elégedettek velük, több egyeztetést, lassabb döntéseket várnak, illetve a fideszes választók azt láthatják, hogy nem harcoltak eléggé.  Ezért több harcosságot,

"minden egyes bennünket ért támadásra egyenes, világos választ várnak tőlünk".

photo_camera MTI Fotó: Máthé Zoltán

Orbán szerint a kétharmados többség elvesztése nem gond, e nélkül is menni, ahol pedig hiányzik a többség, ott egyeztetni fognak az ellenzékkel. A Buda-Cash-ügyről a miniszerelnök elmondta, hogy sürgősen körül kell nézni az összes bróker cégnél és

 "ki kell takarítani ezt az istállót".

A Buda-Cash-ügyben szerinte az a legfontosabb, hogy hol a pénz. Arra a kérdésre, hogy miért nem kattant eddig a bilincs Orbán azt válaszolta, hogy

"ha az igazságszolgáltatást irányíthatnám, akkor már mind börtönben lenne."

Hozzátette, hogy a kormány nem irányítja az igazságszolgáltatást. Orbán még beszélt a reklámadóról is,  komoly elképzelésnek nevezte a legkisebb cégek mentesítését az adó alól. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.