Ugyan maguk a rendőrök vették videóra, ahogy kínozzák a roma gyerekeket, de a bíróság felmentette őket

bűnügy
2015 március 06., 21:02
comments 510

A  Kassai Kerületi Bíróság felmentette azokat a rendőröket, akik videóra vették, ahogy kínozzák a roma származású, 10-16 éves gyanúsítottakat.

A fiúkat még 2009 tavaszán vitték be a rendőrök, mert azzal gyanúsították őket, hogy kiraboltak egy idő asszonyt. Egyebek mellett a rendőrök kutyát uszítottak rájuk, arra kényszerítették őket, hogy egymást verjék (többek közt egy lapáttal), rájuk parancsoltak, hogy vetkőzzenek meztelenre, majd kikötötték, és úgy verték őket. A kínzások egy részéről maguk a rendőrök készítettek videofelvételt.

Ezek alapján nem látszik nagyon bonyolultnak az ügy, a bíróság viszont megtalálta a módját, hogy kimossa a szadista rendőröket.

Az ítélet szerint ugyanis nem lehet tudni, hogy milyen körülmények között szivárgott ki a videó, amiben ráadásul VÁGÁSOK is vannak, így nem bizonyít semmit. A bíróság egyébként azután jutott erre az álláspontra, hogy a rendőrség vezetője anno elismerte, hogy a felvétel valódi, az érintett rendőröket pedig ki is rúgták miatta az állásukból.

"A magam és ügyfeleim nevében elmondhatom, örülök, hogy így végződött. A törvény szövege érvényesült, konkrétan a bizonyítás jogi szabályozása, ezért az ítéletet igazságosnak és jogszerűnek tartom."

Ezt mondta a tárgyalás után az egyik ügyvéd. Az ügyészség fellebbez.

(RSK)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.