Letartóztatták a Hungária Értékpapír három vezetőjét

bűnügy
2015 március 08., 15:43
comments 25

Elrendelte három gyanúsított előzetes letartóztatását a Budakörnyéki Járásbíróság vasárnap a Hungária Értékpapír Zrt. ügyében, közölte a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője az MTI-vel.

Aa bíróság három gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezett, negyedik társukkal szemben pedig az ügyész indítványának megfelelően lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. A kényszerintézkedések elrendelésekor a cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára, a társadalomra veszélyességére, illetve a bűnismétlés veszélyére hivatkozott a bíróság.

A Magyar Nemzeti Bank pénteken közölte, hogy a Hungária Értékpapír Zrt.-nél észlelt szabálytalanságok miatt csütörtök este részlegesen felfüggesztette a társaság tevékenységi engedélyét, felügyeleti biztost rendelt ki a céghez, és büntetőfeljelentést is tett a rendőrségen. Az MNB feljelentése alapján csütörtökön sikkasztás gyanúja miatt indított eljárásban négy embert vettek őrizetbe a rendőrök. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.