Balog Zoltán: Félmillióan élnek tartós szegénységben

gazdaság
2015 március 09., 08:35
comments 220

Mintegy félmillióan élnek tartós szegénységben, és két és fél millió ember tartozhat az alsó középosztályhoz – mondta az emberi erőforrások minisztere a Kossuth Rádió 180 perc és az M1 Ma reggel című műsorában.

Balog Zoltánt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy pénteken bejelentette: 905,8 milliárd forintot költ Magyarország szegénységellenes stratégiára a következő 6 évben. Ebből tartósan rászorulókra 95 milliárd, az alsó középosztályra 540 milliárd, a középosztályra 270 milliárd forint jut, míg a „felső tízezerre” egyáltalán nem költenek – mondta azután, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programot.

A miniszter a Kossuth rádióban azt mondta: nagy vita van a szegénységről, ami „nem nélkülözi a pártpolitikai manipulációt”.

A kormány szerint súlyos a helyzet szegénységügyben, de ha komolyan veszik a Központi Statisztikai Hivatal által mért adatokat, amiket az Európai Unió statisztikai rendszere hitelesít, akkor elmondható, hogy a jövedelmi szegénység kismértékben csökkent, ez azt jelenti, hogy van kilépési lehetőség a nagyon mély szegénységből, ami „elsősorban a közfoglalkoztatásnak köszönhető”.

photo_camera Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Kb. félmillióra becsülik azoknak a számát, akik tartós szegénységben élnek, kettő és fél millióra azokét, akiket „klasszikusan alsó középosztálynak neveznek”, őket „komolyan fenyegeti a lecsúszás veszélye”, és kb. „6,7-7 millió ember a klasszikus, megerősödött középosztály”.

A leghátrányosabb helyzetű térségek az ország keleti, északi részein találhatók, amik „nincsenek bekapcsolva az ország vérkeringésébe”, ott él a legtöbb szegény ember – mondta Balog Zoltán. Ezért a program fontos célja a területi hátrányok kiegyenlítése, hogy ott segítsenek, ahol a leginkább szükség van rá.

Emiatt olyan javaslatot visznek tavasszal a kormány elé, ami szerint az állami szolgáltatásoknak, az oktatásnak, az egészségügynek, a szociális és a kulturális ellátásnak is annyira rugalmasnak kell lennie, hogy a hátrányos helyzetű térségekben máshogy, adott esetben erősebben, intenzívebben jelenjen meg. Példaként említette, hogy kisebb csoportlétszámnál is fejlesztő pedagógusokat kell biztosítani, mert „a gyerekeknél kell megtörni a szegénység ördögi körét”, ők a legveszélyeztetettebbek, a legkiszolgáltatottabbak. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.