Húsz év börtönre ítélték a volt elefántcsontparti first ladyt

külföld
2015 március 10., 05:20
comments 28

Az ítélet szerint Simone Gbagbo "merényletet követett el az államhatalommal szemben, lázadó mozgalomban vett részt és aláásta a közrendet". Gbagbo férje 2010 decemberében elvesztette az elnökválasztást, de nem volt hajlandó elismerni a vereségét Alassane Ouattarával, az országot most vezető burkinabé politikussal szemben.

Feltüzelt hívei zavargásokba kezdtek, ami az ország adottságai és véres múltja miatt hamar etnikai összecsapásokba torkolt - Gbagbo az őselefántcsontpartiságot képviselő ivoirité mozgalomhoz tartozott, ellenfele, Ouattara a szomszédos Burkina Fasóból bevándorolt burkinabé. Az országban öt évig dúló polgárháborúban a két csoport keményen harcolt egymással.

A 2010 decemberétől 2011 márciusáig tartó zavargásokban legalább háromezren vesztették életüket. A választáson vesztes elnököt, Laurent Gbagbót 2011 áprilisában adták ki a hágai nemzetközi bíróságnak, ahol emberiesség elleni bűncselekmények vádjával vár ítéletére. Nejét, Simonét Abidjánban állították bíróság elé. A bírói tanács kilenc órás tanácskozás után hozta meg egyhangú ítéletét, amiben a főügyész által kezdeményezett büntetés dupláját szabták ki az egykori first ladyre. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.