• Simon Tamás tíz évig tanított az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban, ahol éveken át a csillagász-szakkört is szervezte
• Az AKG-ból az origo tudományrovatához került, aminek tizenöt éven keresztül volt a munkatársa, és szerkesztőként, rovatvezetőként az egyik legjobb magyar nyelvű tudományrovatot hozta létre
• Tavaly ősszel mégis felállt és "közös megegyezéssel" otthagyta a portált.
• Januártól az MTA Kommunikációs Osztályának főosztályvezetője.

Rögtön az elején feltenném a kérdést, ami nyilván sok olvasót is foglalkoztat: amikor múlt év végén “közös megegyezéssel” eljöttél az Origótól, az mennyiben írható a szerkesztőségben történt átalakulások számlájára?

Erről annyit szeretnék mondani, hogy azért távoztam, mert a főszerkesztővel nem értettünk egyet szakmai kérdésekben. Azt esetleg érdemes megjegyezni, hogy a távozásomnak nincs köze azokhoz az igazgatóváltásokhoz, amelyek ősszel történtek az Origónál és a Telekomnál. Egyébként nem úgy hoztam meg a döntést, hogy tudtam, mi lesz utána. Volt egy körülbelül kéthónapos időszak, amikor munkát kerestem. Jó érzés volt, hogy sokan próbáltak segíteni, újságoknál és kiadóknál külsőzhettem volna, amikor befutott a Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpontjának ajánlata egy kommunikációs állásra. Ez nagyon tetszett, de pár nap múlva újabb lehetőség jött, ezúttal az MTA Kommunikációs Főosztályának vezetése volt a feladat. Bár tudtam, hogy ez egy jóval összetettebb és kevésbé nyugodt munka, ilyen kihívás elől nem térhettem ki. Régi kedves barátom, Lévai Péter, a Wigner főigazgatója is arra biztatott, hogy bátran vágjak bele a számomra sok szempontból szokatlan feladatba.

Mi most pontosan a feladatod az Akadémia kommunikációs főosztályvezetőjeként?

Az egyik fő cél, hogy mutassuk meg az Akadémiát az embereknek, de ne úgy, mint az egyébként nagyon sikeres Mindentudás Egyeteme idején, hanem annál mélyebben.

Sokan nem is tudják, hogy mi valójában az Akadémia, hogy nemcsak egy nagy székház üres termekkel és néhány száz idősebb akadémikussal, hanem egy hatalmas kutatóintézeti hálózat, sok ezer fiatal kutatóval, óriási tudományos potenciállal és ebből következően rengeteg nemzetközi súlyú eredménnyel.

Talán azért is merülhetett fel a nevem, mert az előző 15 évben a tudományt próbáltam közelebb vinni az emberekhez. Ez a fajta nyitás nagyon fontos az új elnöknek, Lovász Lászlónak és a többi vezetőnek is. Ennél azonban sokkal összetettebb a munkám, az intézményi kommunikáció egyéb elemei, adminisztratív feladatok, projektek felügyelete, és így tovább.

A tudomány népszerűsítése praktikusan azt jelenti, ugye, hogy ha valamelyik akadémiai intézményben kijön egy fontosabb tanulmány, vagy valamilyen fontosabb kutatás folyik, akkor a te kezedben van az, hogy ezt miként kommunikálja az Akadémia a nagyvilággal.

A kutatóintézeti hálózatban a régészektől a részecskefizikusokig dolgoznak szakemberek, hetente jelennek meg cikkeik a legrangosabb szaklapokban, vagyis ez egy tartalmi kincsesbánya. Nagy kár, hogy ezt nem láttam korábban. Akár minden héten írhatnánk több részletes beszámolót és sajtóanyagot, amire persze nincs kapacitás. Annál azonban sokkal több tartalmat szeretnénk gyártani, mint amennyi eddig készült az idén 150 éves falak között. Ezért megerősítettem a kommunikációs csapatot két volt origóssal. Leigazoltunk egy vérbeli programszervezőt is, aki a szerényen induló Kutatók Éjszakáját népszerű tömegrendezvénnyé tette. Így most összesen tízen vagyunk, és ebből három ember csak tartalomgyártással foglalkozik. A korábbi csapatból mindenki maradt, kiváló szakemberek fiatal és lelkes társasága.

Ez egyben azt is jelenti, hogy egy picit most megfordult a szereped. Mert régen szerkesztőként te kaptad kézhez az ilyen tudománykommunikációs cikkeket, ezeket kritikusan meg kellett szűrnöd, hogy mennyi belőle a valós értékű tudomány, mennyi belőle a hype és utána ezt tálalnod kellett az olvasóközönség felé. Most egy kicsit hátrébb léptél: most te vagy az, aki megpróbálsz szerkesztőket, újságírókat rávezetni arra, hogy egy adott téma érdekes. Hogy működött ez a váltás?

Mivel 15 évig a másik oldalon ültem, van esélyem olyan címet adni egy sajtóanyagnak, hogy ne töröljék le egyből a levelünket. Jó volt például látni, hogy a Wigner plazmafizikusainak most pár nap alatt jött össze annyi megjelenés, mint tavaly összesen, jó volt látni a magyar őstörténeti kutatócsoport hírének terjedését, de ami engem is meglepett – és a kutatókat még jobban -, az Acsády Lászlóék idegtudományi felfedezésének sajtóvisszhangja. Ebben már nagyon sok munkánk volt: interjúk, kutatóintézeti látogatás, háttéranyagok, infografika, három ember több napig dolgozott rajta. A kiemelkedő eredményekhez szeretnénk minél több ilyen összeállítást gyártani a jövőben, hogy tudjanak belőlük dolgozni az újságírók, akik láthatóan értékelték, hogy megpróbáltuk kiszolgálni őket. Az egyik legfontosabb célom, hogy elérjem: küldjék el nekünk az MTA intézetei, kutatócsoportjai és kutatói az eredményeket, mi meg feldolgozzuk, és tálaljuk őket a nagyközönségnek, a döntéshozóknak és a sajtónak, vagy egyszerűen csak a kutatói közösségnek.

A háttéranyagok kibocsátásán túl, ami nyilvánvalóan egy fontos feladat, neked lenne a kezedben más is, hogy közvetlenebbül szólj az emberekhez, például az Akadémia újságján, a Magyar Tudományon keresztül.

A Magyar Tudomány egy nagyon értékes, nagyon fontos lap, de nagyon szűk rétegnek szól. Olyan, mint a régi Scientific American, kutatók írnak olyan kutatóknak, akik ugyan más tudományterületen dolgoznak, de érdeklődnek egymás eredményei iránt. A nagyközönség számára azonban a tartalom zöme nem fogyasztható.

A tervünk az, hogy a Magyar Tudomány Ünnepére kiadunk egy színes különszámot, amely közérthetően mutat be a publikum számára is érdekes témákat.

Ha jól fogadják, akkor gondolkodhatunk a folytatáson.

Ha ez bekövetkezik, akkor az Akadémia akár versenytársává válhat a Tudományos Ismeretterjesztő Társaságnak, ami az Élet és Tudomány és Természet Világa kiadásáért felel. Két elég patinás újságért, amelyek szintén nem annyira jól teljesítenek, mint amit sokan szeretnénk. Felvállalnátok a versenyt a TIT-tel, vagy közösen terveznétek valami megújulást?

Nem szeretnék versenyhelyzetet teremteni. A Természet Világa már fel is ajánlotta számunkra, hogy ha minden hónapban tudunk néhány nagyobb lélegzetvételű dolgot adni az újságnak, akkor indítanak egy akadémiai mellékletet. Az Élet és Tudománnyal is szeretnék együttműködni, ez két olyan értékes lap, ahol mi inkább segíteni tudunk, akár tartalommal, akár azzal, hogy az Akadémia finanszírozna egy olyan pályázatot a Természet Világában, ahol azt díjaznánk, hogy ha valaki egy akadémiai kutatóhálózati eredményről írna.

Mi a terved az Akadémia honlapjával, az mta.hu-val?

Ez idén a legnagyobb falat. Várhatóan őszre fog megújulni, mert ott nagyon rendet kell csinálni. Ha most valaki ránéz, nem tudja, kinek szól: akadémikusoknak, kutatóknak vagy laikusoknak.

Az új honlapon terveim szerint minden a helyére kerül majd: a legfelső réteg a nagyközönségé lesz, a második réteg, a gerinc a kutatói közösségé, a harmadik réteg pedig az akadémikusoké.

Addig is próbálunk több és szebben illusztrált tartalmat megjelentetni, próbálunk több cikket készíteni. Ebből talán már látszik valami, úgyhogy időnként érdemes felkeresni az mta.hu oldalt annak, akit érdekel a tudomány. És ha minden jól megy, akkor rövidesen lesz egy másik, új oldalunk is, amit nagy dobásnak szánunk.

Pár évvel ezelőtt még volt egy olyan próbálkozása az Akadémiának, hogy Science Cafékat futtatnak fel az ország különböző részeiben. Ez még létezik?

Most nincs, de ezt én is tervbe vettem, és a házon belül abszolút van rá érdeklődés, tehát ezt el fogjuk indítani valamikor ősszel.

És ezt közvetlenül ti szervezitek, vagy alulról induló kezdeményezéseket karoltok fel?

Ezt mi szerveznénk, és minden hónapban lenne egy olyan téma, amiről tudjuk, hogy az embereket éppen akkor foglalkoztatja.

A ScienceCaféknak az volt az előnye, hogy azok városonként létezhettek. Lehetett Budapesten, Szegeden, Debrecenben, Pécsett, meg máshol. Ez a megközelítés, amit vázoltál, erre azért nem lenne alkalmas.

Ezt is meg lehetne szervezni az Akadémia területei bizottságaival. Szeretném jobban megmutatni – a honlapon is – a vidéki és határon túli tudományosságot. Ezen kívül jó lenne, ha nyitnánk az alulról jövő kezdeményezések felé, ilyen például a VírusKlub vagy a ScienceMeetup. Esetleg akadémikusokat is el tudnánk oda juttatni, vagy ha nem is akadémikusokat, de a kutatóhálózatból fiatal kutatókat. A legbátrabbakat pedig a street-science műfajban szeretném majd bevetni.

Ez olyasmi, mint az Élettudományi Liftbeszéd-konferencia, amit most az ELTE-n szerveznek, tehát beszélj két percben a kutatásodról?

Igen.

Kivinni a tudományt az utcára, a pályaudvarokra, plázákba, hogy a legbátrabb és legjobb előadók ott tartsanak előadást.

Valószínűleg a Magyar Tudomány Ünnepén ősszel meg is próbáljuk. Olyanról beszélnénk, amire megállnak az emberek, hogy „jé tényleg, erről hallottam a tévében, és akkor nézzük meg, mit mondanak erről a tudósok, akadémikusok”. Első lépésben a Székház elé merészkedünk ki: március 20-án 9 és 12 óra között öt távcsővel mutatjuk be a részleges napfogyatkozást, és minden érdeklődőt szívesen látunk. Ehhez azonban még várjuk a területfoglalási kérésünk jóváhagyását, ezért március 12-étől érdemes ránézni az mta.hu-ra a pontos programért.

Az új vezetés tényleg komolyan veszi azt a jól hangzó mondatot, hogy az „Akadémia legyen a nemzet tanácsadója”.

Lovász elnök úr személyes meggyőződése is, hogy az Akadémiának feladata tenni a sok áltudományos tévhit ellen, és ehhez jó módszernek tartja, ha a tudományos módszerről, a tudomány eszköztáráról, lehetőségeiről, akár a korlátairól beszélünk. Ha tudjuk, hol vannak a tudomány határai, nagyobb eséllyel vesszük észre, ha be akarnak csapni bennünket.

És ez biztos, hogy elég? Aki mondjuk a Grabovoj-számokra van teljesen rákattanva, azt mennyiben lehet meggyőzni egy ilyenfajta kommunikációval?

Mindenkit nyilván nem lehet meggyőzni, ráadásul könnyen öngólt rúghatsz, ha olyat támadsz, amiben sokan szinte vallásosan hisznek. 2000 körül Nádori Gergővel csináltunk egy áltudomány-ellenes kampányt. Na, annyi olvasói levelet tizenöt év alatt nem kaptam, mint akkor egy nap alatt. Minden voltam, csak jó fiú nem. Ebből én azt tanultam, hogy az áltudomány ellen nem kampányolni kell, hanem indirekt módon, a tudomány szépségét és erejét megmutatva lehet tompítani a hatását.

Az Akadémia sem tudja egyértelműen kimondani, hogy valami tudománytalan?

Az Akadémia legnagyobb tőkéje a hitelessége, a tekintélye, látható, hogy sokan éppen ebbe próbálnak belekapaszkodni olyan helyzetekben is, aminek semmi köze a tudományhoz. Szerintem az a jó hozzáállás, hogy az Akadémia elmondja a tényeket és az érveit egy-egy dologban, de szigorúan csak a tudományosság határai között. Tényleg bízhatunk abban, hogy ha mi mondunk valamit, akkor azt legalább meghallgatják. Olyan információkat szeretnénk eljuttatni az emberekhez, amelyek segítik a döntéseiket. Azt sem kell véka alá rejteni, hogy vannak olyan kérdések, amelyekről nincs egységes tudományos vélemény. Ha a tudósok mindig egyetértettek volna, akkor még ma is azt gondolnánk, hogy a Nap kering a Föld körül.

Léteznek az Akadémián belüli felmérések bizonyos társadalmilag vitatott kérdések elfogadottságáról? Olyasmire gondolok, mint amit a Pew Research jelentetett meg az év elején, ahol azt hasonlították össze, hogy miként különbözik az amerikai kutatói társadalom és az amerikai teljes társadalom véleménye különböző kérdésekről. Ha lenne ilyen itthon is, akkor az Akadémia is látná, hogy hol a nagy különbség a társadalom és a kutatók véleménye között.

Igen, ez jó ötlet.

A tudományos világ mai, aktuális kérdései látszólag egyre inkább eltávolodnak a hétköznapok problémáitól, az Akadémia egyik fontos feladata pedig éppen az, hogy ezeket valahogy kézzelfoghatóbbá tegye,

és megmutassa, hogy megválaszolásukra nagyobb szükség van, mint azt sokan gondolnák. Ötletből egyébként nincs hiány, de idén rengeteg a munka: a honlap megújítása mellett itt van a 150 éves Székház-program drónokkal, virtuális és igazi túrákkal, megy már a www.fenyeve.hu honlapunk, novemberben pedig lesz World Science Forum és Magyar Tudomány Ünnepe is, ahol megint csak jobban szeretnénk kiszolgálni a publikumot. Szóval elég nagy a pörgés, bejövök reggel, aztán azt veszem észre, hogy már öt óra van. Az inget és zakót kezdem megszokni, de a biciklizést azért újrakezdem tavasszal.